Pedig számos kérdés merül fel a Mészáros Lőrincnek kedvező ügylet körül.
Bonyolultnak látszó manőverekkel, nagyon sok pénzre húzta le Magyarországot Mészáros Lőrinc a Mátrai Erőmű körüli kavarásával. Megvette az állam elől olcsón, kivette belőle az összes pénzt, eladósította, és utána eladta az államnak drágán.
Sejteni lehetett, hogy Mészáros Lőrinc jó üzletet csinált vele, de azt nem, hogy ennyire. Az MSZP által kikért adatok alapján a 17,44 milliárdos vételáron felül további 57,7 milliárdot kell az MVM-nek sürgősen költenie rá, és ebből közel 5 milliárd Mészáros magántőkealapjához megy.
Horváth Péter János visszatért az energiahivatal élére. Korábban együtt bukott Simicska Lajossal, majd Spéder Zoltánnal is, de Mészáros Lőrinc tavaly már visszahozta egy fontos pozícióba.
- válaszolta Korózs Lajosnak Polt Péter.
„Mészáros egyik cége brutálisan szennyez, erre a vele egy területen levő másik cége 5 milliót befizet, miközben a szennyező meg vitatja, hogy neki bármit is változtatnia kell — és, kérdezem én, a következő szennyezés esetén mi lesz?” – írja Szél Bernadett.
Szél Bernadett tett feljelentést, hiába.
Mészáros Lőrinc holdingja két éve vette meg a széntüzelésű erőművet, ami 2017-ben és 2018-ban veszteséges volt.
Arra a kérdésre, hogy milyen hatástanulmányok alapján alakítják a széntüzelésű erőművet, Fónagy János azt válaszolta, hogy még nem született ilyen döntés.
Víz, gáz, erőművek.
Hogy pontosan mennyit is fizetett az állami cég a cirkószerelőnek, nem tudni.
A politikus szerint a vásárlás mellett hangoztatott kormányzati érvek egyike sem reális.
Az ügyvédje szerint Magyarország leggazdagabb embere, akinél több állami megbízást senki nem nyer el Magyarországon, nem közszereplő, ezért csak a beleegyezésével lehet róla kép- és hangfelvételt készíteni.
Az állammal tízmilliárdos üzleteket kötő egykori polgármester erre hivatkozva szólította fel a HVG újságíróját, hogy "távolodjon el tőlem".
Tavaly alig félgőzzel működött a veszteséges Mátrai Erőmű, amely ismeretlen áron kerül vissza Mészáros Lőrinctől az államhoz.