Matteo Salvini

Eredménytelen lett a munkajogi törvényekről és a bevándorlók állampolgárságáról szóló olasz népszavazás

A népszavazást kezdeményező, több mint ötmilliós tagságú szakszervezeti tömörülés főtitkára a választópolgárok távolmaradását részben a jobboldal népszavazás elleni kampányának tulajdonította, ami szerinte demokratikus válsághelyzettel fenyeget.

Herczeg Márk
külföld

Elon Musk a vámháborúról: Illetve!

Az olasz Liga közgyűlésére bejelentkező milliárdos azt mondta Matteo Salvininek, hogy ő igazából 0 százalékos vámot szeretne az EU és az USA között.

Haász János
gazdaság

Orbán: Arra a nagytakarításra, amit a barátaink Amerikában végeznek, szükség lesz Brüsszelben is

Erről akkor beszélt, amikor átadta „az európai nemzetek védelmezőjének kijáró” Hunyadi-díjat Matteo Salvininek. A Soros-tervet és a „teljes népességcserét” is említette.

Haász János
belföld

Szijjártó: Brüsszel elszigetelődhet a világpolitikában

A magyar külügyminiszter már ott tart, hogy Brüsszel miatt törhet ki a harmadik világháború.

Botos Tamás
külföld

Felmentették Matteo Salvinit a menekülteket szállító hajó feltartóztatásának ügyében

Az ügyészség hat évet kért az olasz miniszterelnök-helyettesre, a bíróság azonban minden vádpont alól felmentette.

Benics Márk
külföld

Szijjártó Péter: Itt mindenkinek elment a józan esze?

Elmélkedés szombat délelőtt.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Orbán Viktor: Az én hazám Európa legbiztonságosabb országa

A miniszterelnök Matteo Salviniék pontidai gyűlésén arról is beszélt, hogy a magyarok küldetése, hogy bebizonyítsák, a baloldal legyőzhető.

Herczeg Márk
POLITIKA

Matteo Salvini és Orbán Viktor együtt jelentették be, hogy Orbán is megy a Liga éves pontidai találkozójára

A magyar miniszterelnök október 6-án látogatja meg az olasz szövetségese pártját.

Herczeg Márk
POLITIKA

Csak összejött a találkozó Orbán Viktor és Matteo Salvini között

Pedig mindkettőjüknek sűrű napja van.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Megérkezett Salvini Budapestre, de egyelőre Orbán helyett csak Lázár Jánost hallgatta meg

Miniszterelnökünk egyelőre a gátakon.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Pénteken Budapestre jön Matteo Salvini

Pár napja hat évet kért rá az ügyészség azért, mert megtiltotta egy bevándorlókat szállító hajó kikötését. Orbán nem is érti, mi folyik itt.

Windisch Judit
POLITIKA

Hat év börtönt kér az ügyészség Salvinire emberrablás miatt

A menekülthajók kikötésének megtagadása miatt áll bíróságon az olasz jobboldali miniszterelnök-helyettes, Orbán szövetségese.

Kolozsi Ádám
külföld

Matteo Salvini nemzeti kulturális örökséggé nyilvánítaná a Vespát

Így az olasz robogó mentesülne az emissziós határértékek miatti regisztrációs korlátozások alól.

Herczeg Márk
autó

Giorgia Meloni: A magyar miniszterelnök látogatása után Putyin lebombázott egy ukrajnai kórházat

Az olasz miniszterelnök szerint ez is azt mutatja, hogy Oroszország részéről nincs igény párbeszédre.

Solti Hanna
POLITIKA

Matteo Salvini gyorsított eljárásban intézte el, hogy tényleg Silvio Berlusconiról nevezzék el a milánói repülőteret

Hiába tiltakozott Milánó polgármestere.

Molnár Kristóf
külföld