Lázár János újra megígérte, hogy minden magyar települést bekötnek a közlekedési hálózatba. Azt a négyet is, ahová most sem busz, sem vonat nem jár. Tornakápolnán teszteltük a tömegközlekedés nélküli életet.
Állításuk szerint csak vizsgálják a vasúti pálya lehetséges kiváltását, amire Komló polgármestere kérte őket.
Illetve a MÁV vagyongazdálkodásában lévő ingatlanok átadását Komló városának.
Pótlóbuszokkal lehet megpróbálni a közlekedést.
Lázár János lecserélte a MÁV vezetését. Az új menedzsmenttől többek között azt várja, hogy új megoldásokkal kezeljék a nyári hőhullámot, mert ötvenéves járművekkel nem tudnak nekivágni a 40 foknak.
„Lázár Jánosnak az elmúlt évtizedek legsikertelenebb közlekedési minisztereként inkább lemondania kellene, és nem másokat leváltania.”
Szerdától vasárnapig.
Az autóban ülő gyereket súlyos-életveszélyes állapotban szállították kórházba.
A MÁV szerint a figyelmetlenség és a KRESZ megszegése miatt egyre több az áldozat a vasúton.
Körülbelül 20 kilométert tett meg így a vonat.
Csak a járatok 36,38 százaléka volt pontos.
Az eddigi csúcs 2985 perc volt Mátészalka és Debrecen között.
Várhatóan kedd délutánra áll helyre a rend.
Két eset is volt már idén, amikor komoly, nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedtek el a vasutasok.
Egy éve állította le a személyszállítást Lázár János a Balassagyarmat–Ipolytarnóc vasútvonalon, de a pályát egy nemzetközi szerződés miatt nem lehet bezárni. Most csak szlovák tehervonatok közlekednek rajta. Hogy mi a valós helyzet a megállapodással, azt korábban eltitkolták.