MÁV

Valaki szakszerűen szabotált egy tehervonatot, kevésen múlt, hogy balesetet is okozzon

Vasutasok szerint csak komoly szakértelemmel és tervezéssel lehetett lecsatolni a tehervonat utolsó vagonját, ami előtt 40 méterrel tudott lefékezni a következő vonat. A BRFK nyomoz.

Csurgó Dénes
bűnügy

Vasutasokra támadt egy jegy nélküli utas egy nyíregyházi vonaton

Az ukrán férfit leszállíttatták, visszaugrott, megint le akarták szállíttatni, erre verekedni kezdett.

Herczeg Márk
bűnügy

Ítéletet hozott az amerikai Legfelső Bíróság a Simon-ügyben, amiben a holokauszt áldozatok örökösei perelik a MÁV-ot és a magyar államot

Az örökösök szerint a magyar államnak és MÁV-nak felelőssége van a deportálásokban és az értéktárgyak elkobzásában. A tíz éve tartó per azonban még mindig csak arról szól, hogy az amerikai bíróság tárgyalhatja-e az ügyet.

Fődi Kitti
háború

Szétakadt a Sopronba tartó InterCity

A balesetben nem sérült meg senki.

Botos Tamás
baleset

Megszűnt az automatás jegyátvétel a MÁV-nál

Bérletet is már csak telefonos alkalmazásban lehet elektronikusan vásárolni.

Csurgó Dénes
közlekedés

Januárban megérkezik az ország első vasút-villamosa

Ősszel pedig forgalomba is állnak a tram-trainek Szeged és Hódmezővásárhely között.

plankog
közlekedés

66 újabb testkamerát vett a MÁV a kalauzainak

Idén eddig 62 esetben bántalmaztak jegyvizsgálót szolgálatteljesítés közben

Sarkadi Zsolt
közlekedés

Elhagyta két kocsiját egy vonat Ócsa közelében

A hátrahagyott kocsik utasai legalább egy órán keresztül vesztegeltek két állomás között.

Szász Zsófi
közlekedés

Meghosszabbítja a MÁV és a Volánbusz a lejáró igazolványok érvényességét

A veszélyhelyzet megszűnését követő hatvan napig még elfogadják az időközben lejárt igazolványokat.

Botos Tamás
közlekedés

Úgy zsúfolja össze a MÁV az Érd felől munkába, iskolába igyekvő utasokat járvány idején, mintha a pekingi metróban lennénk

Elképesztő állapotokról számolnak be a fotók. Ugyanis rendszeresen kevesebb kocsival indítják az amúgy is zsúfolt járatot. A MÁV sem tudta tagadni a dolgot.

Szily László
Egészségügy

Sósavtartály szivárgása miatt leállt a vonatközlekedés Soroksár és Dunaharaszti között

Biztonsági okokból a közeli vasúti vágányon a forgalmat leállították, amíg a veszélyes anyagot átfejtik egy másik tartályba.

Herczeg Márk
közlekedés

Megütötte a MÁV jegyvizsgálóját az utas, mikor maszkviselés elmulasztása miatt intézkedtek ellene

Eddig 172 perc késést okozott a társaság járatain, hogy a maszk nélküli utasokat le kell szállítani.

Neuberger Eszter
járvány

Az istvántelki vasúti temető rohadó csarnokával üzeni Trump kampánya, hogy Biden túl gyenge amerikai munkahelyek megmentéséhez

A MÁV vasúti járműjavítója úton a világhír felé.

Neuberger Eszter
érdekes adat

Hétfőtől a vasútállomásokon és buszmegállókban is kötelező a maszkviselés

A renitensekre rendőrt hívhatnak.

Botos Tamás
Egészségügy

470 ezer forintot kell fizetnie a férfinak, aki betontömböt gurított a debreceni intercity elé

2018 nyarán gondolta úgy, hogy ez jó vicc lesz. Nem sérült meg senki, de a mozdony megrongálódott.

Sarkadi Zsolt
bűnügy