A helyreállítás hosszabb ideig is eltarthat.
Pótlóbusz közlekedik.
A vasúttársaság elismerte: a távolsági forgalomban csak a kocsik negyedét tudja megfelelően lehűteni.
Drámai a magyar vasúti járműpark állapota a volt államtitkár szerint.
Emelkednek a jegyárak, csökkennek a kedvezmények.
Több mint százezren maradtak áram nélkül, a víz garázsokat, udvarokat, pincéket, sőt még egy sürgősségi osztályt is feltöltött, a vonatforgalom pedig bizonyos vonalakon még szünetel.
Az első 17, a második 53 kilométer után adta meg magát, de még 11 hátravolt.
Megszűnnek az IC-pótjegyek és átalakul a vonatjegyek díjszabása is.
A gyalogos túlélte, de így is nagyon kemény a jelenet.
Somogyszob és Nagyatád között továbbra is érvényes.
Nagy miniszter, nagy tervek, nagy számok.
Az új bérletek sok embernek olcsóbbá teszik az utazást, a rendszerszintű problémákat azonban nem oldják meg, csupán elfedik.
Az összes igazgatósági testületet kormányközeli üzletemberekkel és politikusokkal töltötték fel.
Vitézy Dávid szerint „az utasszám visszaesése és az utazási idő növekedése lényegesen nagyobb lesz annál, mint amit önmagában egy 5-13 perc késés okozna”.
Regisztráció sem szükséges a díjmentes utazáshoz.