Sőt, a buszokra föl se engedheti a sofőr azt, aki valamivel nem tudja eltakarni az orrát és száját.
Rendőrök is ellenőrzik a MÁV és a Volánbusz utasait.
Az augusztus 29-e előtt vásárolt, és szeptemberi utazásra érvényes nemzetközi jegyek kezelési költség nélkül visszaválthatók.
Másképp jár a 2-es villamos, a 3-as metró, a bazilikánál sávokat zárnak le.
A MÁV szóvivője szerint az őr egy külsős őrző-védő cég embere, a cégtől az eset kivizsgálását kérték.
A MÁV és a Volánbusz egyesítésének fő feladata lesz az egységes jegyrendszer kialakítása és a menetrendek összehangolása.
Elkezdték felújítani az állomást, kormányablaknak is jutott hely, de az akadálymentesítésre nem figyeltek. Decemberig pótolniuk kell.
Hatásos volt az érintett települések tiltakozása, de kérdés, hogy mi lesz a többi, jelenleg halálra ítélt vonallal.
A MÁV közölte, hogy az Ivo Andric nemzetközi gyorsvonatpár keddtől meghatározatlan ideig nem jár egyik irányban sem Kelebia és Újvidék között.
A másik jó hír ugye az, hogy a vonatpótló hajók is tovább járnak.
30-50-100 perces késéseket produkálnak a szerelvények.
A koronavírus sem állítja meg. Start: 17:35.
December elejéig tart a felújítás.
Öt napja a heves esőzés miatt lezúduló kő- és sárlavina megrongálta a vasúti töltést, a hordalék eltorlaszolta a Vácot Szobbal összekötő utat.
Beütött a vasútnak a természet.