Vonatra és buszra is érvényes.
Egyre drágább a kínai hitelből épülő projekt, ami közel ezer év alatt térülhet meg Magyarország számára.
Gyurkovics Tamás egy ideje szakított a politikával, úgy tudja, a Lázár vezette minisztériumnak nincs baja azzal, hogy alkalmazza az állami cég.
A MÁV többletkocsikkal is készül az ünnepre.
Mosóczi László lett a hazai kötöttpályás járműgyártás fejlesztésének koordinálásáért felelős miniszteri biztos.
A legnagyobb gondnak azt tartják, hogy nem kötik össze a helyi közlekedéssel.
A teljes árú havibérlet 9450 Ft, a diákbérlet 945 Ft lesz.
Többszöri tárgyalás után sikerült megállapodni.
Nőtt az utazások hossza is: 2021-ben 3,1 milliárd utaskilométert regisztrált a MÁV-Start, 2022-ben már 4,75 milliárdot.
29 millió forint pótdíjat fizettek be.
A MÁV szerint idén már annyi áramütés történt, mint tavaly egész évben.
Felmásztak egy vagon tetejére.
2023 első felében jöhet az új jegy.
Karbantartanak.
A felcsúti csoda ezután fix beszállítója lehet a MÁV-nak.