Nem sokon múlt, hogy elteljen egy teljes hétvége vasúti káosz nélkül, de aztán közbe jött egy meghibásodott szerelvény Balatonmáriafürdőn.
Járműhiba és biztosítóberendezési hiba nehezíti a közlekedést.
Kedd délután 15-30 perces késések vannak Székesfehérvár és Budapest között.
Van olyan vonat, amelyik két óránál több késést szedett össze.
Kisiklott egy tehervonat két kocsija.
Járműhiba, pótlóbusz, elromlott biztosítóberendezés és a vonat, ami nem oda ment, ahová indult.
„Ez lenne az új szolgáltatói szemlélet, amiről a miniszter beszél?” – kérdezte Vitézy Dávid.
A Hvg éves listájából az is kiderül: a felújított győri vasútvonal volt a második legproblémásabb, és hogy tavaly még tovább romlott a MÁV teljesítménye.
Több jármű is megadta magát délelőtt.
Nyári körülmények között szokott ilyen hibaszázalékkal dolgozni a vasút.
Most legalább pótlóbuszt tudott küldeni a MÁV, volt, amikor azt sem sikerült.
Mindössze négy sor, de benne van az egész világ.
Kilométerenként, arányosan nézve a Nagyatád-Somogyszob vonal a legborzasztóbb.
Erős hétfő reggel a MÁV-nál.
Bizonytalan ideig szünetel a forgalom Nagymaros és Verőce között, a Volán pótlóbuszokat indít.