medián

A Facebook valamiért letiltotta a Mediánt

„Az indoklás homályos, a panaszra nem válaszolnak” – írja Hann Endre, a közvélemény-kutató cég ügyvezető igazgatója. A helyzet azóta normalizálódott.

Herczeg Márk
INTERNET

Miközben a kormány a politikai korrektség ellen harcol, a magyarok többsége nem is hallott róla, akik meg igen, azoknak a nagy többsége jó dolognak tartja

A Medián-felmérése szerint még a Fidesz-KDNP szavazóinak is a 78 százaléka véli úgy, hogy a PC alapvetően jó dolog. A válaszadók 30 százaléka tapasztalta meg a saját életében, hogy egyre óvatosabban kell fogalmaznia.

Herczeg Márk
POLITIKA

A fideszesek nagyon megszerették Putyint és Oroszországot

15 éve még a párt szavazói a magyar átlagnál rosszabb szemmel néztek Oroszországra, de a most már annyira átfordultak, hogy inkább az oroszokkal kötnének szövetséget, mint Amerikával. A Medián 444-nek készített felmérést a magyar-orosz kapcsolatok megítéléséről.

Magyari Péter
POLITIKA

A kormányváltást akarók többsége teljes ellenzéki összefogást akar

A Medián legfrissebb kutatásának máshol még nem közölt adatai alapján még a Jobbik szavazóinak egyharmada is támogatná, hogy jelöltjeik visszalépjenek az esélyesebb ellenzéki jelöltek javára.

Király András
POLITIKA

A magyarok 44 százaléka szerint hasznos a homeopátia

Az ügy, ami tényleg kettéosztja a társadalmat: 41 százalék szerint sarlatánság. A nők jobban hisznek benne, mint a férfiak.

plankog
Egészségügy

A 14-19 évesek 447 ezer forintos fizetést tartanak jónak

A Medián felmérte a Z generáció igényeit, a kutatás szerint a 14-25 évesek közel fele valószínűnek tartja, hogy külföldön vállal munkát.

Herczeg Márk
társadalom

Az MSZP-sek szeretnének a legjobban összefogni, a jobbikosok a legkevésbé

A DK-sok fele a Jobikkal is összeállna a Fidesz ellen.

erdelyip
POLITIKA

A magyarok többsége pont attól fél a legjobban, amitől a kormány szeretné

Tökéletesen működik a kormánypropaganda, az Európai Uniótól is többen tartanak, mint Oroszországtól. A migránsokat kétharmad tartja fenyegetőnek, Soros Györgyöt az emberek fele.

erdelyip
POLITIKA

Huszonötéves mélyponton az MSZP támogatottsága

A Medián szerint tíz százalék alá csúsztak a szocialisták.

Botos Tamás
POLITIKA

Medián: bezuhant a Fidesz, Orbán és Áder népszerűsége

Mégiscsak volt hatása az utóbbi hetek kormányzati őrülethullámának.

kasnyikm
politika

Medián: Ha most lenne a népszavazás, a budapestiek többsége visszavonná az olimpiai pályázatot

Már a vidékiek körében is többségbe kerültek a visszavonás-pártiak.

Botos Tamás
politika

A budapestiek hatvan százaléka akar népszavazást az olimpiáról

A népszavazáson nagyon csúnyán elbukna a pályázat. A pestiek harmada még nem írta alá a Nolimpia-ívet, de tervezi.

kasnyikm
POLITIKA

Kvótanépszavazás után a menekültek helyett megint a korrupciót tartják többen súlyos problémának

Első helyen változatlanul az egészségügy helyzete áll.

Botos Tamás
politika

A magyarok döntő többsége EU-párti

plankog
eu

Egyre kevesebben szavaznának a Jobbikra

10 százalékon állnak a teljes népességben, 2014 eleje óta nem voltak ilyen mélyen. Működhet a Fidesz lejárató kampánya.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA