Scott Bessent szerint az eddigi szankciók túl gyengék voltak, mert Bidenék féltek az áremelkedéstől.
Így látja Pintér Sándor miniszter, akit a parlament népjóléti és rendészeti bizottsága is meghallgatott csütörtökön.
Éves parlamenti meghallgatásán vett részt az építési és közlekedési miniszter, aki olyan határozottsággal és lendülettel beszélt, hogy a gyanútlan hallgató azt hihette, minden rendben van a magyar közlekedésben. Azért Márki-Zay Péternek is odaszúrt.
Eredetileg hétfő délután szavaztak volna Várhelyiről az Európai Parlamentben.
Meghallgatta az Európai Parlament az egészségügyért és állatjólétért felelős biztosjelöltet. Várhelyit elsősorban nőjogi és LMBTQ-kérdésekkel, valamint a magyar kormány vakcinabeszerzéseivel támadták. Felkészülten érkezett, de egyelőre ez kevésnek bizonyult.
Az összeférhetetlenségi vizsgálaton gond nélkül átment a magyar biztosjelölt.
A 39 éves tanárnőt ezúttal is vezetőszáron, bilincsben vitték a bíróság elé, de a tárgyalás idejére levették róla.
„Hagyd abba, haver”.
Jövő héten, egy újabb tanúmeghallgatásra viszi be az ügyészségre az üggyel kapcsolatos állításait bizonyító hangfelvételeket.
Bár a meghallgatáson azt nem tudta felsorolni, mit csinálhatott volna másképp.
Azon viszont még gondolkoznak, hogy beengedjék-e a tantermekbe a mobiltelefonokat.
A 25 éves Tyler Vargas-Andrews a kabuli reptéren volt, amikor öngyilkos merénylők robbantottak a tömegben. A támadásban 13 amerikai katona és 170 afgán civil vesztette életét.
A színész közismert támogatója a demokratáknak.
Ez a kongresszusi vizsgálatból derült ki, amely szerint a volt amerikai elnök csak 187 perccel a zavargások kezdete után reagált.
Az amerikai képviselőház vizsgálóbizottsága majd egy évnyi nyomozás után hat látványos meghallgatáson igyekszik bebizonyítani, hogy Trump a veresége után lényegében erőszakkal próbálta magához ragadni a hatalmat.