melegfelvonulás

Anthony Albanese az első ausztrál miniszterelnök, aki részt vett a sydney-i melegfelvonuláson

Sajnálatosnak nevezte, hogy ő az első.

Fődi Kitti
külföld

Meghalt a münsteri melegfelvonuláson megtámadott férfi

A fiatal férfi egy nőkből álló társaság védelmére kelt.

Benics Márk
baleset

A szervezők szerint az idei volt Magyarország eddigi legnagyobb Pride felvonulása

A Budapesten szolgáló diplomaták is rekordszámban voltak jelen a menetben, ahol hat európai parlamenti frakció is képviseltette magát.

Király András
POLITIKA

A Fővám térnél találkozott össze a Pride a maroknyi ellentüntetővel

Akik olyan messzire voltak, hogy alig hallatszott el a hangjuk a felvonulókig.

Király András
POLITIKA

Sokezer fiatal vágott neki a Budapest Pride-nak

Közben Gaudi-Nagy Tamás és a magukat Hetero Pride Mozgalomnak nevező valami száznál is kevesebb tüntetője arra készül, hogy feljelentsen mindenkit, aki gyerekkel vonul a Pride-on, mert szerintük az most már törvényellenes.

Király András
POLITIKA

Negyvenezren vonultak a prágai pride-on

Balhé nem volt, 40-50 ellentüntető kiabált egy mellékutcában.

Uj Péter
emberi jogok

Először volt Pride Erdélyben

A kolozsvári rendezvény békésen zajlott, de a város vezetése nem engedte, hogy a belvárosban vonuljanak.

Horváth Bence
külföld

A Budapest Pride szóvivője közölte: nem hajlandók kordonok között vonulni a melegfelvonuláson

A kordon sérti a felvonulók alkotmányos jogait, mondja Karlik Cintia.

anarki
lmbtq

A tiltás ellenére is megtartanák a melegfelvonulást Isztambulban

A cinikus indoklás szerint a felvonulást a melegek védelmében tiltották be. Tavaly könnygázzal és gumilövedékkel oszlatták fel a szintén a melegek védelmében betiltott melegfelvonulást.

Király András
külföld

Betiltották a melegfelvonulást Isztambulban

A város kormányzója azt mondta, aggódik a résztvevők biztonságáért.

Czinkóczi Sándor
külföld

Feloszlatott a rendőrség egy melegfelvonulást Ugandában

Az afrikai országban törvény tiltja a homoszexualitást.

Czinkóczi Sándor
külföld

Idén már nem zavarták meg ellentüntetők a Pride-ot

Amire a hőség ellenére is több ezer ember ment el.

Herczeg Márk
Budapest

A Jobbik szerint aki elmegy a Pride-ra, az „beteg, deviáns”

Még el sem kezdődött a melegfelvonulás, a homofób Jobbik máris azt ígéri, hogy 2018-tól „a toleranciát csak hírből ismerő, »melegfelvonulásnak« nevezett visszataszító és családellenes rendezvényt” nem fogja megengedni.

Herczeg Márk
idióta rekordok

Addig zaklatták, míg végül elhagyta Magyarországot az olasz melegjogi aktivista és provokátor

Andrea Giuliano a 2014-es melegfelvonuláson papi reverendában, kereszttel a nyakában és egy fasszal kidekorált Nagy-Magyarország-táblával heccelt. Azóta rendszeresen kap halálos fenyegetéseket. Eddig bírta. A TASZ videója.

444.hu
video

A KDNP szerint a Pride provokál, és a párt aggódik, „mi lesz az özvegy kecske joga”

Oroszországban szoktak olyan szövegekkel tiltakozni a melegfelvonulások ellen, mint amit a KDNP izzadt ki magából.

Herczeg Márk
idióta rekordok