Összesen 391.369 eljárás volt a menekültválság legforróbb évében.
A hatodikos lány csak annyit kérdezett a kancellártól, hogy miért kell neki elhagyni az országot, mikor itt vannak a barátai és az iskolát is nagyon szereti.
A menekülők tragédiájában még négy nő és egy férfi is életét vesztette, a görög parti őrség 11 férfit és két nőt kimentett.
A korábban beígért 35 ezres számot emelték fel.
Sokan olyan kulturális közegből érkeznek, ahol a nőknek egyáltalán nincs értékük. Nőt amúgy is csak burkában szoktak látni, így könnyen félreértik az európai szokásokat.
Vagy úgy általában bármi. Azért ahhoz eleget bólogattak együtt az EU vezetői, hogy azt már-már sikerként lehessen kommunikálni. Mondom, hogy minden csak percepció!
Azt mondták, hogy vissza akarnak térni a hazájukba.
Mit nem beszél az a Faymann!
Legyen az gyerek vagy felnőtt.
A tervek szerint akkor is bevethetőek lennének, ha valamelyik tagállam azt ellenzi, a Frontex költségvetését pedig megháromszoroznák.
A katolikus egyházfő ismét kiállt a migránsok és a dolgozó nők jogai mellett.
A CDU kongresszusa csaknem egyhangúlag fogadta el a Merkel belső ellenzékének javaslataitól megtisztított menekültpolitikai határozatot.