Tuzson Bence szerint 28 milliárdot különítettünk el eddig a migráció megfékezésére, az EU meg alig ad valamit.
Ötszázan már biztos mennek a magyar határ mellett fekvő Bősre.
Sok pénzt azok az országok kapnak, akik befogadják a menekülteket. Mi nem vagyunk ilyenek.
Csak Csongrád megyében.
A humánus főpap most a menekültek mellett állt ki.
Itt aztán senki sem fog tudni áttörni.
Anja Reschke hírolvasás közben fakadt ki, egy nap alatt kilencmillióan nézték meg a jelenetet.
A 4 éves szíriai gyermek egy bombatámadásban sérült meg Aleppóban, Németországban többen is befogadnák. Ha látták, segítsenek neki és családjának kapcsolatba lépni a befogadókkal.
Sok, a Keletibe érkező menekült már egyből őt keresi, mert egyiptomi édesapja révén beszél arabul, és kicsit fársziul is. Már a Betyársereg is fenyegeti, és zsidó vallása miatt az őrültek őt tartják összeesküvés-elméletük élő bizonyítékának.
Például ott fut a Budapest-Szabadka vasútvonal.
4-5 kilométernyi lápra nem kerül semmi, a nehezebben járható szakaszokon pedig csak 3, gúlába rakott NATO-drót gondoskodik majd az 1000 éves magyar állam biztonságáról.