menekültek

Egymillió embernek kellett elmenekülnie Dél-Szudánból a polgárháború miatt

Az ország lakosságának 20 százaléka vált hajléktalanná a harcok miatt.

Czinkóczi Sándor
külföld

Hajdúbagos polgármestere köszöni szépen, de NEM kér az iszlám megszállásból

Elég volt a 200 éves török hódoltságból.

anarki
POLITIKA

Juncker már nem akar kötelező kvótát

A szolidaritás csak szívből jöhet, kikényszeríteni nem lehet - mondta évadnyitó beszédében a bizottság elnöke.

Magyari Péter
eu

Németország még az idén megállapodna 40 ezer afgán menekült hazaküldéséről

Azokat, akiknek a menedékkérelmét elutasították, vagy akik önként térnének vissza a hazájukba. De még meg kell állapodniuk Kabullal.

Herczeg Márk
migráció

Az EU megduplázza a sürgősségi támogatást Görögországnak

A forrásokat segélyszervezeteken keresztül tervezik szétosztani a lakhatási körülmények és a menekült gyerekek oktatásának javítására.

Herczeg Márk
migráció

Kiderült minden mocsok az európai szélsőjobboldal kedvenc menekülttáboráról

Néhány dán képviselő meg akarta nézni, hogy működik az ausztrálok megoldása Naurun. De mielőtt odaértek volna, kiderült minden: szexuálisan zaklatott gyerekek, elkeseredettségükben önmagukat felgyújtó felnőttek árán elégítik ki választóik igényeit az ausztrál politikusok.

Bede Márton
külföld

Idén 100 ezer afgán menekült ment haza Pakisztánból

Leginkább a Pakisztánban élő afgánok létbizonytalansága miatt.

Herczeg Márk
migráció

Beszólt Magyarország menekültpolitikájára a belga külügyminiszter

FEGYVERBE!

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Az ügyészség szerint László Petra nem a migráns voltuk miatt rugdosta a migránsokat

De nem tudni, hogy akkor mégis miért.

Sarkadi Zsolt
migráció

Az osztrák kormány beperli Magyarországot, ha nem fogadja vissza a menekülteket

Az osztrák belügyminiszter szerint meglesznek a következményei annak, hogy a magyar kormány semmibe veszi a szabályokat.

Czinkóczi Sándor
külföld

Hegeszteni tanítja a szír menekülteket a német hadsereg

erdelyip
külföld

Magyarok is jól járnak az osztrák menekültbiznisszel

Gondolta volna, hogy 2016-ban nem cukrászdát, hanem menekültszállót fognak nyitni a magyarok Ausztriában? Pedig ez most a legjobb üzlet a szomszédban. Az Abcúg weichselbaumi riportja.

444.hu
külföld

Nyakig benne voltunk a fegyverek, emberek és a heroin csempészetében

Orbán-Schwarzkopf Balász történész elképesztő dokumentumokra bukkant a terrorizmus, a török maffia és a magyar kormány egykori kapcsolatairól. Szerinte a mostani migrációs válságkor sem elég csak a felszínt figyelni.

Magyari Péter
Történelem

Norvégia kerítést épít az orosz határra a sok menekült miatt

Igaz, csak 200 méter hosszú lesz.

Sarkadi Zsolt
migráció

A néppárti Jobbik alelnöke feljelentette az ENSZ nevű Európa-ellenes szervezetet

Mert a menekültek ENSZ-es táskát dobáltak szét szerinte. Toroczkai László üzeni, hogy Ásotthalommal nem lehet packázni.

Horváth Bence
idióta rekordok