menekültek

Újraindul Kocsis Máté menekültek ellen uszító posztja miatt indított per

Polgármester-e a polgármester a Facebookon?

Botos Tamás
politika

Egy német miniszter szerint a befogadott menekültek háromnegyede még 5 év múlva is munkanélküli lesz

Maximum a harmaduk talál munkát belátható időn belül, mert ugyan voltak köztük képzettek, de őket rengeteg képzetlen és nyelveket nem beszélő társuk követte.

Sarkadi Zsolt
migráció

Püspökök a menekültek mellett

Egy magyar evangélikus és egy katolikus püspök együtt egy videóban, arra kérnek, hogy támogassuk velük együtt a menekülteket.

Promó Ottó
hirdetés

Negyven embert fogtak el a rendőrök Mórahalomnál

Illegálisan akartak bejutni az országba.

Czinkóczi Sándor
határ

Egy olasz bíróság kimondta, Magyarország nem biztonságos a menekülteknek

Alapjogokat sért Magyarország: annyit romlott a helyzet 2015 nyara óta, hogy már a minimális nemzetközi védelem feltételei sincsenek meg.

kasnyikm
migráció

Az a baj, hogy Kövér László továbbment, amikor arról kérdeztük, miért gyalázza a 444-et

És az is kiderült, ki áll Soros György mögött: a CIA. Három óra az országgyűlés szenvedélyes, fáradhatatlan, de eléggé összezavarodott elnökével.

Bede Márton
POLITIKA

Kaczynski: Merkel engedte be a menekülteket

A lengyel kormánypárt elnöke ezzel arra utalt, hogy hiába az EU-s döntés, ők nem vesznek át senkit.

Magyari Péter
külföld

Európai Bizottság: a magyar menekültügyi szabályozás nem áll összhangban az uniós joggal

Újabb felszólítás érkezett Magyarországnak a menekültügyi szabályozás miatt korábban megindított kötelezettségszegési eljárás keretében.

Botos Tamás
POLITIKA

Egy hónapot kapott Magyarország, hogy menekültügyben teljesítse a saját vállalását

1294 ember elhelyezését vállalta a magyar kormány 2015-ben, most viszont látványosan nem hajlandó lépni. Kellhet a balhé Brüsszellel, itt egy újabb lehetőség.

Horváth Bence
eu

6 órán belül 42 migránst fogtak el Battonyánál

Herczeg Márk
migráció

Szerbiában a jelek szerint veszélyes vegyi anyaggal permetezik a menekültek szállását

Abban a Szerbiában, amely Orbán Viktor szerint biztonságos harmadik ország, ahonnan semmi okunk befogadni a menekülőket.

Király András
külföld

A Welt szerint idén több menedékkérő érkezett Németországba, mint amennyi belépett az EU területére

Egyrészt az ún. másodlagos migráció miatt, másrészt azért, mert az Észak-Afrikából Olaszországba érkezők közül továbbra is sokan mennek tovább északra regisztráció nélkül.

Herczeg Márk
külföld

Vizsgálat indult a civil szervezeteket embercsempészettel vádoló olasz ügyésszel szemben

Az olasz igazságügy-miniszter reméli, hogy Catania ügyészségének állításait tények igazolása is követi, de addig az NGO-kat nem lehet hazug embercsempészeti vádakkal megbélyegezni.

Herczeg Márk
külföld

Ausztria felől akarnak a legtöbben átszökni a német határon

Az első három hónapban több mint négyezer embert kaptak el ezen a szakaszon.

Czinkóczi Sándor
külföld

Alapjaiban kifogásolja Brüsszel a magyar menekültügyi törvényt

Nem lehet az EU-ban egyedi elbírálás nélkül bezárni embereket.

Magyari Péter
eu