menekültek

Németh Szilárd nem hisz az őcsényi gumiszurkálásban

Most is ő találta meg a bonyolult helyzet legegyszerűbb magyarázatát.

Czinkóczi Sándor
hablaty

Több mint nyolcezer gyerek halt meg vagy sebesült meg fegyveres konfliktusokban tavaly

És a konfliktusok elől menekülők között is egyre több a gyerek. Az ENSZ szerint a menekülők fele.

Botos Tamás
Külföld

A világ egyik legnagyobb menekülttáborát építik Bangaldesben a rohingyáknak

23 átmeneti táborból terelnének egybe 800 ezer menekültet.

Király András
külföld

Lázár szerint azok voltak felelőtlenek, akik Őcsényre akarták vinni a menekülteket

A miniszter rájött, ki a hibás a történtekért.

Czinkóczi Sándor
politika

Japán idén csak három menekültet fogadott be

Pedig 8561-an adtak be kérelmet.

Czinkóczi Sándor
külföld

Mit gondol az őcsényi esetről? „Soros-terv van, és ez elég szomorú”

A kormánypárti képviselők közül sem tud mindenki úgy az őcsényi tiltakozók mellé állni, mint Orbán Viktor. De van olyan államtitkár is, aki nem érzi azt, hogy a kormány felkorbácsolná az indulatokat.

Czinkóczi Sándor, Botos Tamás
video

Orbán a gumiszurkáló, felhergelt őcsényi tiltakozók pártjára állt

A miniszterelnök szerint nagyon helyes, hogy tiltakoztak az ellen, hogy Magyarország által befogadott, menekült gyerekek töltsenek el pár napot a településen.

Haszán Zoltán
politika

Lázár nem gondolja, hogy a kormánypropaganda hergelte az embereket a menekültek ellen, szerinte a társadalom eleve ilyen

Úgy látja, ha többet beszélgettek volna a őcsényiekkel, nem rongálták volna meg a panziótulajdonos autóját.

Czinkóczi Sándor
politika

Ők azt gondolják, 1 migránsból lesz 6 migráns, 6-ból meg 12, és a végén elfoglalják egész Őcsényt, egész Magyarországot

Menekülteket fogadott volna panziójában Fenyvesi Zoltán, a falubeliek kiszúrták a kerekeit, halálosan megfenyegették, a polgármester meg lemondott.

Halász Júlia, Boros Juli
video

Kiszúrták a panziótulajdonos autójának kerekeit, akinél esetleg menekültek pihentek volna egy tolnai faluban

Őcsényben még soha nem vettek részt ennyien falunapon, mint most, amikor pár menekült család esetleges nyaralása volt a téma.

Horváth Bence
POLITIKA

Az ő életükbe nem fér bele a kísérletezés középiskola után

Nyaranta nevelőszülőknél élő fiatalok táboroznak együtt, hogy felkészüljenek a felnőtt életre. Amíg másoknak belefér néhány kudarc az életben útkeresés közben, ők ezt nem engedhetik meg maguknak. Külföldről érkező segítők is kísérik őket: ez az SOS Gyermekfalvak nemzetközi tábora.

Horváth Bence
oktatás

Az iraki diáklány 16 ezer eurót talált a berlini metrón, leadta a rendőrségen

Az esetről a berlini rendőrség számolt be Twitteren.

Horváth Bence
külföld

Ausztrália pénzt ajánl a rohingya menekülteknek, ha visszatérnek Mianmarba

Az országba, ahol etnikai tisztogatás zajlik ellenük.

Horváth Bence
külföld

Trumpék nem hajlandóak elfogadni, hogy a menekültek lendítenek az amerikai gazdaságon

Hiába mutatta ezt ki egy állami szerv jelentése, a Fehér Ház szerint nem stimmelnek a számok.

Bede Márton
külföld

Nem volt hová menniük a menekülteknek, ezért a hallgatók befogadták őket egy francia egyetem parkjába, de emiatt felfüggesztették az oktatást

A diákok kollektív döntést hoztak arról, hogy a családokat bekötöztetik a campus parkjába, miután az egyik városi parkot el kellett hagyniuk. Szerintük „semmi sem indokolja az egyetem bezárását, nincs semmilyen veszély”.

Herczeg Márk
oktatás