Köztük Nikola Gruevszkit.
Napi átlag hatan vesztik életüket, a tengeri átkelést választók 1,6 százaléka, derült ki az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának friss jelentéséből.
Mert megtiltotta, hogy az olasz parti őrség Diciotti nevű, 177 menekültet szállító hajója kikössön.
A katolikus egyházfő Panama felé tartott, amikor megkérdezték Trump nagy tervéről.
Az új törvény egy félmilliárd dolláros munkahely-teremtési programhoz illeszkedik, aminek a célja 100 ezer új munkahely teremtése, ennek a harmadát menekültekkel töltenék fel.
A törvényjavaslat azokat a hindu, szikh, dzsainista, párszi, buddhista és keresztény hívőket célozza, akik Afganisztánból, Pakisztánból és Bangladesből 2015 előtt érkeztek Indiába. Akkor is, ha nincsenek meg a dokumentumaik.
Ilyen az ellenzéki politizálás a magyar vidéken 2019-ben.
Egy évvel korábban 172 301-en érkeztek a tengeren át Európába, és 3139-en haltak meg vagy tűntek el útközben.
Az úgynevezett Salvini-rendelet miatt elkezdték kidobálni a táborokból azokat, akik nem kaptak menekültstátuszt, de haza sem tudnak térni.
A vád szerint három menedékkérővel erőszakoskodott, volt akivel otthon, mással irodájában.
Megsértették a bevándorlási törvényeket, muszáj, hogy az ügynek következményei legyenek. Az amerikai kormány szerint mindenkinek Mexikóban kell kivárnia, megkapja-e a menekültstátuszt.
Ahhoz pedig semmi közünk, hogyan jutott ki Macedóniából az elítélt miniszterelnök.
A szakértők azt vizsgálták volna, érvényesülnek-e a fogvatartott menedékkérők jogai. A hivatalos látogatásukat felfüggesztették.