menekültek

Egy nap alatt 295 határsértőt fogtak el

Király András
POLITIKA

Elképesztően sok határsértőt fogtak el a múlt hét végén

Herczeg Márk
határ

Először szavazhatott életében a hontalan palesztin menekült

Rakan Hussain megkapta a menekültstátuszt így életében először szavazhatott, egyenesen bicskei polgármesterre.

Markó Ferkó
politika

Olyan a menekülthelyzet, mint a második világháború idején volt

Az Amnesty International német vezetője szerint Európának végre fel kell hagynia bezárkózási politikájával.

Horváth Bence
külföld

Törökország lezárta a szír határ nagy részét

Egyetlen hétvége alatt 130 ezer kurd menekült érkezett az országba az IS elől.

Horváth Bence
külföld

Egy nap alatt hetvenezer kurd menekült érkezett Törökországba

Az IS már tizenöt kilométerre jár a szíriai Kobani városától, az onnan menekülő kurd kisebbség létszáma eléri a százharmincezret.

Botos Tamás
Külföld

Huszonnégyen ültek egy terepjáróban

Szíriából menekültek volna, elfogták őket.

Botos Tamás
bűnügy

Törökország beengedi a kurd menekülteket

Szíria felől több ezer kimerült ember, főleg nők és gyerekek léphetik át végre a határt.

Magyari Péter
Egyéb

Képzelje el, hogy polgárháború van, és Miskolc lakosságát teljesen kiirtották

Na, pont ilyen a helyzet Szíriában. A menekültek világnapján weboldal indult, ami megmutatja, milyen lenne a szíriai polgárháború Franciaországban, az Egyesült Államokban vagy Japánban. Mi kiszámoltuk azt is, milyen lenne Magyarországon.

Sarkadi Zsolt
külföld

A második világháború óta nem volt annyi menekült a világban, mint tavaly

Több mint 50 millió embernek kellett elmenekülnie otthonából. Felük gyerek.

Horváth Bence
külföld

Szíriába kell visszatérnie az onnan elmenekült embereknek, ha kezeltetni akarják a rákbetegségüket

A súlyos, tartós kezelést igénylő betegségek kezelésére se mód, se pénz nincs a menekülttáborokban.

Horváth Bence
katasztrófa

Lassan az ország lakosságának negyede szír menekült lesz Libanonban

A polgárháború nem csak Szíriában tette lehetetlenné az életet. A 4,4 milliós Libanonba már több mint egymillió menekült érkezett.

Horváth Bence
külföld

Elsüllyedt egy líbiai menekülthajó

Tbg
baleset

Hírek a másik háborúból: hatvanezren menekülnek Szíriában

Az elmúlt hónapokban egyre inkább elfeledett szíriai háborút most a felkelő csoportokat leuraló dzsihádisták belharca tarkítja.

Király András
külföld

Katolikus templomban ilyen még nem történt

Három hónapja foglalt egy afgán csoport egy templomot Brüsszelben. Letelepedési kérelmüket nem fogadták el hatóságok, így tiltakoznak ellene. Megható képek!

Botos Tamás
külföld