menekültválság

Törökország már nem bírja sokáig, ha nem kap segítséget Európától

Kétmillió szír és félmillió iraki él most az országban - kb. hatszor annyi, mint ahány ebben az évben elérte Európát. A határok lezárása szerintük nem megoldás, nemzetközi segítséget várnak.

Király András
külföld

Tőkés László megalkotta a tökéletes menekültügyi közleményt

Kiderül belőle többek közt, hogy Európa saját érdekei helyett a migránsok ún. "emberi jogait és méltóságát" védelmezi.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Áldatlan állapotok a röszkei gyűjtőponton

Ide érkeznek a menekültek és várakoznak akár napokat is, hogy átessenek a regisztrációs procedúrán. Hat toi-toi jut százakra, akik a szabad ég alatt töltötték az éjszakát.

Botos Tamás
migráció

Az IKEA takarókkal segíti a menekülteket

Alapítványuk kereste meg a Migration Aid csoportot, hogy mivel segíthetnek. Első körben ezer takarót adnak.

Király András
migráció

Sorompó helyett redőny épülhet a sínekre a határkerítésen tátongó résnél

Rám ne nézzenek, én se értem.

Király András
politika

Idén eddig 4-5 ezer bevándorlót toloncoltak ki Magyarországról

Megnyugtató, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal ilyen pontos statisztikákat vezet.

Király András
politika

Ausztrália is irányt váltott menekültügyben, készek befogadni 12 ezer embert

Király András
külföld

Hiedelem, hogy a menekültek járványokat terjesztenek

Jakab Zsuzsanna, az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének európai igazgatója közleményben oszlatott tévhiteket, és szólított a menekültek ellátására.

Király András
POLITIKA

Nyolc képben magyarázza el az Amnesty International, hogy a világ mennyire keveset tesz a menekültekért

Kezdve attól, hogy a Libanonban élő 1,2 millió menekült között van, akinek napi 125 forint jut ételre.

Király András
külföld

Tovább hódít a világban a menekültrugdosó magyar operatőr

New Yorktól Sydney-ig László Petráról írnak a lapok. A menekülteket felrúgó operatőr történetén a hónapokon át menekültellenes kampányt folytató Daily Mail is kiakadt. A Facebookon is nemzetközivé vált László Petra megszégyenítése, bár akadnak francia támogatói is. Négyen.

Király András
külföld

A nap névtelen hőse a Telekom Facebook-adminja, aki végtelen türelemmel állta a menekülteknek adott ingyen wifi miatt őrjöngők rohamát

Az várható volt, hogy a Telekom oldalát lerohanják azok, akiknek nem tetszik, hogy a cég segít a menekülteknek. De ami azután történt, arra igazán nem számítottunk.

Király András
politika

Szijjártó szerint az EU-nak igazából nincs is baja Magyarországgal

A külügyminiszterek tanácsában állítása szerint többen még gratuláltak is neki a felszólalása után.

Király András
politika

ENSZ: október végéig nem lankad a menekülthullám

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint a krizis súlyos, de menedzselhető. A szervezet képviselője bírálta a magyar fogadóállomások körülményeit, de volt jó szava is a kormányról és a hatóságokról.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Tapsvihar fogadta Fischer Iván kiállását a menekültek mellett

A világhírű karmester pénteki berlini koncertje előtt intézett rövid beszédet a közönséghez

Király András
POLITIKA

Németországban talált menedéket a menekültválság egyik legismertebb arca

Laith Majid volt az, aki elsírta magát, amikor Kosz szigetén partot ért. A képe bejárta a világsajtót.

Király András
külföld