Ha bíróság elé akarják vinni a DK-s politikust, az ügyészségnek valószínűleg elölről kell kezdeni az egész eljárást.
Az olasz parlament felsőházának többsége nemet mondott erre.
Farkas volt az, aki a 2018-as parlamenti választás kampányában felajánlotta LMP-s riválisának, hogy ha visszalép a javára, megtéríti addigi kampányköltségeit.
López Obrador külön kiemelte, hogy ez korrupciós vádakra is vonatkozik.
Kicsit elkéstek, a trükkös Gruevszki ugyanis időközben Magyarországra szökött.
Az ügyészség gyanúja szerint 1,4 milliárd forint elcsalásában részt vevő képviselőt annak ellenére indította el a Fidesz a választáson, hogy már évek óta nyomoztak a cégei ügyében.
Hallotta a híreket, de szerinte csak arról van szó, hogy az ügyészség meg akarja hallgatni.
A gyanú szerint a fideszes politikus 1,4 milliárd forint elcsalását szervezhette meg.
A katonaként 2 éve orosz fogságból szabadult képviselő büntetőjogi felelősségre vonását a 450 fős ukrán törvényhozás 291 tagja támogatta.
Az előzetesben ülő ügyvéd meg akarta támadni az NVB döntését.
Helyt adtak Polt Péter kérelmének.
A gyanú szerint 4-5 éve gyakornoki szerződést kötött 4 emberrel, de azok valójában nem is jártak Brüsszelben, és semmilyen munkát nem végeztek.
Korábban orvosi igazolással maradt távol a meghallgatástól.
Egyhangú szavazással Voldemort mentelmi jogának felfüggesztését javasolta az parlamentnek.
Na? Vajon?