Törvényt módosítottak Fehéroroszországban, az elnöki jogkörök megerősödtek, a távozó elnökök jogkörei még inkább.
Hat évre szól a megbízatás, közel havi 5 millióért, Orbán szuverenitásán múlik, ki kapja a megbízatást.
Ez az első amerikai bírósági döntés, ami kimondja, hogy az elnökök ellen ugyanúgy lehet büntetőeljárást indítani, mint bármely más állampolgár ellen.
Miután azt mondta az Elle egykori szerkesztőjére, E. Jean Carroll-ra, hogy „nem is az esete”.
Sok volt a tartózkodás, nem lett meg a kétharmados többség.
Egy kecskeméti rágalmazási per miatt ő maga is kérvényezte ezt.
A belga nyomozók kérvényezték a két képviselő kihallgatását.
Mohamed bin Szalmánból nemrégiben miniszterelnök lett.
Bármi is lesz az ítélet az Egyesült Államokban a szaúdi nagykövetségen meggyilkolt újságíró ügyében.
Hogy a bíróság úgy ítélhessen a 2018 óta húzódó ügyében, „ahogy egy nem-képviselő állampolgár esetén tenné.”
Az országgyűlés fideszes többsége a szokásjogot felrúgva, az illetékes bizottság javaslatával szemben szavazta meg Szabó mentelmi jogának felfüggesztését egy magánvádas ügyben.
Rágalmazás miatt nem szokták kiadni a parlamenti politikusokat. De a kormánypártiak most másként döntöttek.
A vádirat szerint 2014-ben hajléktalanszállóról vihették a kamu örményeket, hogy egy-egy doboz sörért és 1000 forintért rájuk szavazzanak.
Hosszas viták után a képviselők végül elutasították az ügyészség kérését, nem adják ki Ficót az igazságszolgáltatásnak.
Sőt, Novák Elődék rögtön alkotmányt is módosítanának, hogy eltöröljék a mentelmi jogot.