Noel felhívta az anyját, majd a mentők útmutatása alapján segített az apján.
A rongálót és két társát, akik az esetről készült videók szerint biztatták őt.
A „Nincs erre jobb szövegünk?” óta nem láttunk ekkora önleleplezést adattémában.
Az orvosigazgató írásban kért elnézést „a mentés hevében elhangzott átkozódás” miatt, majd szakmai dicséretben részesítette a mentőegységet.
A malac a saját kanapéjáról figyelte türelmesen, hogyan vizsgálják a gazdáját.
A Népszava információi szerint az Országos Mentőszolgálat irányítása alá rendelnék, és alaposan átalakítanák az ügyeleti és sürgősségi rendszert.
Nem értesítették őket a lezárásról.
Nem tartja szerencsésnek a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke, hogy nekik kell elvégezniük a tesztelés komoly részét.
Részegen akart kérdőre vonni egészségügyi dolgozókat, meddig tart még a járvány.
A szekszárdi rendőrök, a katasztrófavédők és a mentősök együtt mentették ki.
A szükséget szenvedő élettársát akarták ellátni.
Nagyon érzi a miniszter úr az egészségügyben uralkodó hurráoptimista hangulatot.
Mozdulatlanul, behavazva ült egy staffordshire-i parkban.
Egy 37 éves nő infarktust és agyvérzést kapott az autópályán. Másfél órát kellett várnia a mentőre. Aztán a kórházban nem tudták megvizsgálni.
Az új főigazgató szerint nincs negyedórás szabály. A kritikus állapotú betegeket igyekeznek gyorsan ellátni, de a nagymamát nem biztos, hogy nekik kell visszatenni az ágyba.