A három támadót pár órával később a katonaság megölte.
Az ISIS által inspirált merényletet tervezett zsidók, keresztények és az LMBT-közösség tagjai ellen. Akár 20 évet és kaphat.
A férfi ártatlannak vallotta magát a bíróságon.
Egy utah-i egyetemen adott elő, amikor lelőtték. A nyakán találták el, aki jót akar, ne nézze meg az esetről keringő videókat!
Egyelőre nem tudni, hogy a merényletre készülő 21 éves német férfi milyen kapcsolatban állt szélsőjobboldali körökkel.
„Vannak fokozatai nyilván a dolgoknak.”
Az amerikai főügyész azt írta, az iráni rezsim egyik embere ellen emeltek vádat. Az 51 éves férfit nem tartóztatták le, Iránban lehet.
A férfinél sörétes puska és kézifegyver volt, a kocsijában több névre szóló útlevelek és jogosítványok is voltak.
Trump politikai ellenfeleiről azt mondta: „Ki tudja, talán még meg is próbáltak ölni”.
Irán célja az Egyesült Államok destabilizálása.
Miután a merényletkísérlet után nyomozó FBI „több száz beteg képet” talált nála.
Hónapokkal korábban írta, és 150 ezer dollárt ajánlott annak, aki befejezi a munkát.
Azt mondja, csak viccelt.
Thomas Matthew Crooks július 6-án ki akarta deríteni, hogy Lee Harvey Oswald milyen messze volt John F. Kennedytől a lövés pillanatában. Drón és robbanóeszköz is volt nála.
Kimberly Cheatle azt mondta, teljes felelősséget vállal minden biztonsági mulasztásért, de nem tervez lemondani.