A szakemberek nem találkoztak még ekkora pusztítással itthon.
Sokan rosszul lettek, többeknek pedig kék lett a lába vagy a karja, miután egy helyi konyhán ettek.
Az állatorvosok szerint a betegséget az eledelbe került mikotoxinok okozhatják.
Mielőtt az áldozat meghalt, még aláíratott vele egy öröklési szerződést.
A madarak az egérinvázió elleni küzdelem járulékos áldozatai lehetnek.
Sokan aggódtak, pedig csak quadozott és eltévedt.
Az orosz ellenzékieknek nem tetszik, hogy Putyin rendszere minden jel szerint arra játszik, hogy a sikertelenül megmérgezett, majd sikeresen lecsukatott Alekszej Navalnij meghaljon a rácsok mögött.
Az orosz diplomaták kiutasítása után derült ki, hogy a vrebeticai robbantással kapcsolatba hozott két férfi ugyanaz lehet, mint akik Szergej Szkripalt és lányát megmérgezték 2018-ban.
Már legalább hat állat pusztult el, hiába küzdöttek az életükért a madármentők.
A mérget tartalmazó borítékot egy munkatárs nyitotta ki.
További nyolcvan eb megbetegedett.
A 30 éves amerikai fiatalember többszörös szervi elégtelenséggel és gombás fertőzésekkel került kórházba.
Emlékeztetőül: azért menekítették ki az országból, hogy kis híján halálos mérgezése után megfelelő kórházi kezelést kapjon.
Lin Qi, a filmes piacra is betörni próbáló YooZoo vezérigazgatója 39 éves volt.
A Fidesz véleményvezére szeptemberben még azt mondta: „Tudjuk, hogy Navalnijt nem mérgezték meg novicsokkal.”