Egy hét után leállították a termelést a mérgezésért nagy valószínűséggel felelős indiai gyárban.
A német önkormányzatok már megtiltották a fürdőzést és a halászatot az Oderában.
A Greenpeace Sajópüspökinél vett mintákat a folyó vizéből és az üledék felső rétegéből, négy mintából kettőben kisebb, határérték feletti arzénkoncentrációt mutattak ki.
A szumátrai elefánt súlyosan veszélyeztetett faj, már kevesebb mint 700 él a szigeten, 7 év alatt a populáció fele eltűnt.
Fekete mambákat, kobrákat és egy több mint 4 méteres burmai pitont is találtak a házában.
Az előzetes laboreredmények szerint nem a gyógyfürdőt üzemeltető cég hibázott.
Az összes hal kipusztulhatott, köztük hatalmas amurok. És éppen most költöztették ide az összes halat a margitszigeti japánkert tavából.
A március 3-ról 4-re virradó éjszaka Kijevben tárgyaló delegációk három tagja vegyi fegyverrel való mérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Véletlenül. A gyerekek jól vannak, de megfigyelésre kórházba vitték őket.
Nyíltan beszélt arról, hogy a vadászok rendszeresen mérgezik a védett sasokat és más ragadozó madarakat. Felszólította őket, hogy hagyják abba az életveszélyes gyakorlatot.
Már legalább 23 ember halt meg a szennyezett anyag miatt.
Valamilyen mérgező anyaggal keverték a drogot.
Évekig szemcseppekkel mérgezte a hitelezőit, egyelőre tíz mérgezéses ügy miatt kapott nem jogerősen 25 évet.
A szarvasi férfit 12 napig ápolták kórházban, de végül belehalt a mérgezésbe.
Közben egy másik varsói szállásról négy afgán férfi került kórházba, szintén gombamérgezés miatt.