mérkőzés

Trollválaszt adott Pintér Sándor arra a kérdésre, hogy vizsgálódnak-e, amiért nem zárt kapuk mögött tartották a Zalaegerszeg-Budafok mérkőzést

A közvetítésen elhangzott, hogy nem mutatják a szurkolókat, mert gyülekezési tilalom van.

Fődi Kitti
foci

Bernd Storck optimista, szerinte nem vehetik el tőlünk a harmadik helyet

Nem szegte a szövetségi kapitány kedvét, hogy szombaton 5-2-re kikaptunk Svájctól. Dzsudzsák már kicsit rezignáltabban nyilatkozott.

Boros Juli
futball

Megerősített biztonsági intézkedések lesznek a magyar-horvát meccsen

A szombati mérkőzésre minden jegy elkelt.

Botos Tamás
sport

Fények, amik csak kilencven percig világítanak

Sopronyi Gyula hátat fordított a stadionokban zajló játéknak, és őrült jó képeket készített.

Botos Tamás
ÉLET

Nem jól fújt a bíró, ezért megverték az abonyi futsalmeccs szervezőjét

Három szurkoló túlgondolta a meccsek fontosságát, végül a ceglédi rendőrségen ébredtek hétfő reggel.

Botos Tamás
bűnügy

Magyarellenes skandálás miatt szakították félbe a Dinamo Bucuresti mérkőzését

Tíz percre állította le a bíró a játékot az első félidőben. A fővárosi csapat akár 5 millió forintnak megfelelő büntetést is kaphat. Először történt ilyen a román első osztályban.

Botos Tamás
külföld

Eldurvult a focimeccs Brazíliában, pisztolyt húzott a bíró

Egy piroslap után pörögtek be a játékosok.

Botos Tamás
sport

Alig kezdődött el a magyar bajnokság, máris konganak a stadionok

Szerencsére a nézőszám nem befolyásolja a mérkőzések minőségét.

Botos Tamás
sport

Ma sem lesz galériánk a felcsúti meccsről

Botos Tamás
sport

Hat szurkolót állítottak elő a Győr-UTE meccs utána

Botos Tamás
bűnügy