2010 óta volt az MSZP pártigazgatója.
Nagyon nem kell izgulni: Tóbiás József jelentkezett be egyedül az elnöki posztra, amitől Mesterházy Attila nemrégiben vált meg.
Mesterházy Attila bukásával már résnyire nyílt az ajtó a nagy visszatéréshez. Gyurcsány sosem akart lemondani az MSZP irányításáról.
Vasárnap még csak felajánlotta, ma már le is mondott. Nem indul újra semmilyen tisztségért.
Amellett, hogy az elmúlt hónapokban szimplán bénáztak, még az is eszünkbe jutott, hogy meg nem támadásit kötöttek a Fidesszel. De lehet, hogy amit látunk, az már csak a végelszámolandó vagyon feletti osztozkodás része.
Azt mondja, azért nem mondott le már vasárnap, mert szóltak amellett is érvek, hogy ne most legyen tisztújítás. Értékelt is, az eredmények alapján úgy véli, helyes döntés volt a párt megújítása. Nem viccelek.
A szakállas pártvezér élén vitára számít a szombati választmányi ülésen.
Lehet, hogy szavazatokat nemhogy szerezni, de csak veszíteni tud. A baloldali pártok bepalizásában viszont verhetetlen. Most látszik, hogy mennyire.
Ez nem jelenti azt, hogy automatikusan távozik is. Döntés szombaton.