mesterséges megtermékenyítés

Vajna Tímea terhes, de közben született egy béranya által kihordott gyereke is

A már Palácsik-Ráthonyi Tímeának hívott üzletasszony 42 évesen lett anya.

Molnár Kristóf
bulvár

A liberális vezetésű lengyel Wrocław kifizeti a drága lombikprogram árának felét

Az ellenzék azt ígéri, hogy győzelme esetén ezt az egész országra kiterjeszti.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Megszavazta a francia parlament, hogy az egyedülálló nők és a leszbikus párok is kérhessenek mesterséges megtermékenyítést

Eddig külföldre kellett utazniuk az ilyen kezelésekért.

Czinkóczi Sándor
külföld

A meddőségi centrumok államosításával a családbarát kormány csak elüldözi a családra vágyókat

A kormány egy rendelettel a maradék három meddőségi centrumot is államosítaná, ezzel teljesen megszüntetve a magánellátást. A lombikprogramban részt vevő nők és a szakértők is tiltakoznak a döntés ellen.

Fődi Kitti
gazdaság

Vannak olyan huszonévesek, akik úgy gondolnak a mesterséges megtermékenyítésre, mint a termékenységük meghosszabbítására

Kutatásban vizsgálták, hogy hogyan viszonyulnak a mesterséges megtermékenyítéshez a 20 és 35 év közötti magyar nők. Kérdésként az is felmerült, hogy egyedülálló nőknek és azonos nemű pároknak is lehetővé kell-e tenni a mesterséges megtermékenyítést.

Fődi Kitti
TUDOMÁNY

Istent játszva: DNS-tesztek buktatták le a nőgyógyászt, aki évtizedekig termékenyített meg nőket a saját spermájával

Dr. Quincy Fortier nemcsak a tudtukon kívül termékenyítette meg pácienseit a spermájával, de saját gyerekeit is molesztálta. Történetéből az HBO készített dokumentumfilmet.

Mészáros Juli
FILM

Megszületett egy 27 éve fogant kislány

Molly Gibsont 1992-ben fagyasztották le, mint embriót. Egyéves volt akkor a nő, aki most világra hozta.

Magyari Péter
Egészségügy

Hülyenév-apokalipszis: Campus Cilinek, Campus Csongornak és Campus Csanádnak keresztelték az első három magyar lombikmarhát

Nem könnyű az úttörők élete.

Szily László
idióta rekordok

Saját petéből és spermából akart lombikbébit a fehér pár, ázsiai lett a gyerek, most perelnek

Először szólaltak meg a per kezdete óta. Az ügy annál is rejtélyesebb, mert csak a kislány kétéves korában tűnt fel nekik, hogy ázsiai.

Szily László
tudomány

Sikerült megtermékenyíteni az utolsó két északi szélesszájú orrszarvúból kinyert petesejteket

A szakemberek 10-ből 7 petesejten hajtottak végre mesterséges megtermékenyítést, már halott északi szélesszájú orrszarvúbikák lefagyasztva őrzött spermáival.

Herczeg Márk
ÁLLAT

Először sikerült beültetni megtermékenyített embriót orrszarvúba

Az ultrahangos vizsgálatok azt mutatják, hogy a beültetett embrió elkezdett nőni, de kisebb a vártnál, és még nem tudni, hogy megtapad-e a méhfalban. Már csak két északi szélesszájú orrszarvú él a Földön, mindkettő nőstény, így nem lehetnek utódaik.

Herczeg Márk
ÁLLAT

Mesterséges megtermékenyítéshez megőrizhették egy halott amerikai fiú spermáit a szülei

A bíróság eleget tett a szülők kívánságának, hogy megőrizhessék a család vérvonalát.

Horváth Bence
külföld

Videotéka: A fene egye meg, nekem nem lehet, ő meg elveteti?

A Sejtjeink három pár küzdelmét mutatja be a kilencvenes évek lombikprogramjában. De ennél jóval többről szól Almási Tamás klasszikusa: van-e fontosabb cél, mint a gyerek? És ha ezt nem tudjuk elérni, játszhat-e Istent az ember?

Ács Dániel
videotéka

Négy évvel a szülei halála után született meg egy gyerek

Béranya hozta világra az autóbalesetben elhunyt szülők gyerekét Kínában.

Herczeg Márk
külföld

Beperelték az orvost, aki saját spermájával termékenyítette meg páciensét

Akkor bukott le, amikor a lombikprogramban született nő 36 éves korában elvégeztettett egy DNS-vizsgálatot.

Király András
külföld