Szép trezor, de nincs az a címlet, amelyben beférne a teljes vagyona.
Nem ártana fiatalosan mutatni az esküvői fotókon.
Hogy aki kiváncsi rá, megtalálhassa.
Korábban 99 ezer volt az éves bérlet, amit kivezettek. Most csak havi bérlet van 93 ezer forintért.
Ötmilliárd forintért.
Néhány apró részletet azért kifelejtett.
Az egri önkormányzatot eközben 825 millióval kompenzálták.
Pedig közel 18 milliárd forint állami támogatás van benne.
Igaz, az első hullámban elküldték a Hunguest dolgozóinak majdnem felét. Aztán a 17,7 milliárdos felújítási támogatás mellé jött az újabb kormányzati segítség.
A felcsúti dollármilliárdos szerint megrágalmazták. A bíróság másképpen látja.
A természetvédelem szempontjairól nem is beszélve.
A ház panorámája legalább olyan, mint a Karmelita kolostor teraszáé. 4 szint, 7 szoba + nappali, medence, kerti tó és cseresznyefa burkolatok.
A tízből három hotelben all inclusive akció is lesz!!
A felcsúti dollármilliárdos menyasszonya tavaly alapította a Whitedog Media Kft.-t, ami a Mészáros-csoport egyik jótékonysági programját menedzseli.
Csak össze ne vesszenek.