Mármint abban az országban, ahol minden hatodik közbeszerzési forint Mészáros Lőrincnél köt ki.
Egy friss közvélemény-kutatás szerint 32 százalékuk pedig úgy látja, hogy rendszerszintű a korrupció Magyarországon,
Meglepetés: az 1969-ben indult Rádiókabaré még létezik. A viccek pont olyanok benne, mint a hetvenes években, a közéleti tartalom mintha kevesebb lenne, de ami van, az váratlan. Tóth Gabi is kapott.
Jótékonykodás közben érték tetten a sztárpárt.
Több száz embert küldhetnek el.
„Azt mondta, hogy természetesen, vágjunk bele.” -
A többletköltségek finanszírozása és vasútszakmai feladatok mellett szerencsére jut kommunikációra is belőle.
Évi egymilliárd forintért.
Nincs marhahús, kirántják a cigánypecsenyét és adnak Heinekent. A házirend arra utal, hogy a vendégeik értékes tárgyakat dobálhatnak a csónakázótó vízébe táplálkozás után.
Az ausztrál-amerikai motivációs előadó videóüzenetben köszönte meg Mészáros Lőrinc nagylelkűségét és Isten áldását kérte rá és családjára.
A Trump Tower után végre lehet Lölő Tower is.
A felcsúti tycoon is vele utazott Isztambulba.
Belakták a számtalan biztonsági kamerával őrzött ingatlant: három épület, medence, napozóteraszok, sziklakert mesterséges patakkal. Az 5484 nm-es ingatlan idén februárban lett egészében a család tulajdona. Hogy mennyire sikerült tartani a nem lakóépület kategóriát, az jól látható a képeken.
A házelnök szerint „egy olyan történelmet megélt országban, mint a miénk, akkor is méltósággal és bölcsességgel kellene viselni az átlagból való kiemelkedés szerencséjét vagy isteni adományát, ha mindennek semmi köze nem lenne a politikához. De, mint látjuk, van.”
Szöllősi György látogatta meg.