Rejtély, hogy miből.
A Metának az a célja, hogy „a személyes szuperintelligenciát mindenki számára elérhetővé tegye”.
Algoritmus- és agytekervény-összezavaró gondolatok, szevasztok!
Bizonyára okoz ez némi fejtörést a magyar politikai szereplők körében is.
Úgy tűnik, a mesterséges intelligencia lehetne az új akkumulátoripar a kormány számára.
Az apokalipszis felé vezető út cicás GIF-ekkel van kirakva.
Most a nagy tech-cégekre kivetett kanadai adó verte ki a biztosítékot.
Az Anthropic vezérigazgatója öt éven belül óriási társadalmi sokkra számít, miközben egyelőre az a fura helyzet, hogy amikor az AI-fejlesztők aggódnak az általuk fejlesztett technológia veszélyei miatt, az emberek többsége nem hisz nekik, mondván, csak túlreagálják a dolgot.
„Románia és Magyarország együtt a globalisták ellen, akik most uralkodnak.”
„Orbán Viktort a sajtószabadság ragadozója, aki egy egész médiabirodalmat épített fel, mely a pártja irányítása alá tartozik” – áll a Riporterek Határok Nélkül jelentésében.
Még ennél is rosszabb.
A korlátozások bárminemű enyhítése csak szülői engedély birtokában lehet. Az Instagram tinifiókjait világszerte már 54 millió fiatal használja.
A bírság időzítése nem véletlen: április 5-ig kell a ByteDance-nek új vevőt találnia a TikTok amerikai részlegére, különben a platformot kitiltják az Egyesült Államokból.
De az egynaposnak szánt tesztet meghosszabbították, az ellenzék szerint a lépés Pápua Új-Guineát az autokrácia közelébe sodorja.
A behatolók a gyep lezúzása után palesztin zászlókat tűztek a lyukakba.