Mevlüt Cavusoglu

A svéd kormányfő még mindig lát esélyt a NATO-csatlakozásra

Ulf Kristersson szerint Erdogan „sosem azt mondta, hogy bezárult minden ajtó”, az ügyben Ankarára a NATO-tagországok nagy része is nyomást gyakorolhat, de „a török fél döntését csakis Törökország hozhatja meg”.

Herczeg Márk
hadsereg

Törökország neve Türkiyére változik

Az ENSZ is jóváhagyta Recep Tayyip Erdoğan kérését, aminek a célja „Törökország nemzetközi tekintélyének növelése”.

Herczeg Márk
külföld

Orbán török barátja, Adnan Polat építi az új, ankarai magyar nagykövetségét

Ezt az építkezésről beszámoló Szijjártó Péter még nem említette.

Herczeg Márk
POLITIKA

Törökország nem szankcionálja Oroszországot

Megőrzik semleges közvetítői pozíciójukat, erősítette meg Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter.

Rényi Pál Dániel
háború

Kína és Törökország is gyorsan gratulált a Fidesznek a fényes győzelemhez

Szijjártó gyorsértékelése szerint a győzelem mértéke és jelentősége sok ezer kilométerrel odébb is világosan látszik.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Szijjártó nem tudott mit mondani arra, hogy a lengyelek nem fogadják el az EU által nem jóváhagyott vakcinákat

De egy török vakcina tesztjében részt vesz Magyarország is.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

A török külügyminiszter szerint sem Washington, sem Moszkva nem tett eleget a tűzszüneti megállapodásban foglaltaknak

Törökország kész újraindítani a hadműveletet a kurdok ellen.

Horváth Bence
külföld

Szijjártó: A szíriai offenzíva magyar nemzeti érdek

A külügyminiszter szerint ha a törökök nem tudják visszatelepíteni a Szíriából érkezett bevándorlókat, több millió bevándorló érkezhet a magyar határhoz.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

La Mafia: Semjén és a török cimbora nagyba van a török riviérán

Haverok. Cimbik. Spanok.

Herczeg Márk
külföld

Erdogan arra kérte Szaúd-Arábiát, nevezze meg a „helyi kapcsolatot”, akinek Hasogdzsi holttestét átadták

Mert rajta keresztül az is meg lehet tudni, hol van a szaúd-arábiai újságíró holtteste.

Herczeg Márk
bűnügy

Azt ismered, amikor Merkel, May és Erdogan együtt nézik az elődöntőt egy okostelefonon?

És a végén a horvátok nyernek.

Rényi Pál Dániel
futball

Az EU vezetői szerint Erdogan elvágta magát a nácizással

Jean-Claude Juncker és Donald Tusk közösen üzenéték meg a török elnöknek, hogy ne pattogjon.

Czinkóczi Sándor
külföld

Nem engedték leszállni Hollandiában a török külügyminiszter gépét

Erdogan szerint a holland kormány náci maradvány.

Sarkadi Zsolt
külföld

Szijjártót kisegítette a török kollégája, és elvitte a különgépével Strasbourgba

Haszán Zoltán
politika

A török hadsereg egyszerre lőtte a terroristákat és a kurdokat Észak-Szíriában

Egy hétvégi merényletet toroltak meg, amiben 54 ember halt meg.

Czinkóczi Sándor
külföld