Michel Temer

Korrupció miatt őrizetbe vették a volt brazil elnököt

Michel Temert már az elnöksége alatt is több bűncselekménnyel vádolták meg, csak akkor a párttársai bevédték.

Czinkóczi Sándor
külföld

Kormányellenes tüntetésbe torkollott egy brazil politikus lányának esküvője

A baloldali tüntetők tojással dobálták a menyasszonyt, és összecsaptak a rendőrökkel.

Sarkadi Zsolt
külföld

Korrupció miatt vádat emeltek a brazil elnök ellen

Michel Temer alig egy éve lett elnök, azután, hogy elődjét, Dilma Roussefet alkotmányos vádeljárás keretében mozdították el költségvetési csalás miatt.

Király András
külföld

Felmentették a brazil elnököt az illegális kampányfinanszírozás vádja alól

Miután Dilma Rousseff tavaly belebukott a költségvetési kassza törvénytelen kezelésébe, Michel Temer lett az államfő, aki azóta is több hatalmas korrupciós botrány szereplője, nyomoznak ellene, és a közvélemény szerint is le kéne mondania.

Herczeg Márk
külföld

A brazil elnök csak akkor lenne hajlandó lemondani, ha erővel kényszerítenék rá

Pedig Michel Temer hangfelvételen beszélt arról, hogyan fizette le egy szövetségesét, hogy az ne beszéljen az ő szerepéről egy büntetőügyben.

Herczeg Márk
külföld

Nem hajlandó lemondani a korrupciógyanúba keveredett brazil elnök

Pedig hangfelvételen beszélt arról, hogyan fizette le egy szövetségesét, hogy ne beszéljen az ő szerepéről egy büntetőügyben.

kasnyikm
külföld

Brazíliában buszok borultak lángba az általános sztrájk után

A nagyobb városokban a tüntetők utakat zártak le, hogy a nyugdíjreform ellen tiltakozzanak.

Czinkóczi Sándor
külföld

Drakulával találkozott Navracsics

És pólóban volt. A képen Michel Temer, a brazil szövetségi köztásraság alelnöke áll mellette. Navracsics mentegetőzött később a póló miatt, hogy Leányfaluról érkezett, ahol az árvízi védekezésben vettek részt.

Kerner Zsolt
politika