A járvány miatt bevezetett korlátozások ellen tiltakoztak.
A michigani Gregg McChesney 9 nappal azután, hogy elkapta, agyhalott lett, és később meg is halt.
Ezért felmentettek két orvost, akik lányokat csonkítottak meg.
A harmincas években Michigan földjébe csapódott egy meteor, onnan származik.
A tettes elmenekült, egy 19 éves férfit keresnek.
Egy pillanatra fényre derült az ég, majd hangos dörrenés hallatszott.
Emberi történet Michiganből.
Unatkozó tinik egy felüljáróról célozták az autókat, szórakozásból. Értelmetlen tragédia lett belőle.
A bíróság még csak meg ki se kérte a 12 éves korában elrabolt és megerőszakolt áldozat véleményét, közös felügyeletet adott egy másik kiskorú megerőszakolása miatt is elítélt apának.
Hát csak úgy.
Oda többé biztosan nem fészkelnek be.
Úgy volt, hogy nincs is áram alatt, de egyszer csak bekapcsolt, és gyilkolt.
Ezzel akarják jelezni, hogy bizalmat szavaztak Trump gazdaságpolitikájának.
A támadót és két másik ember meghalt.