Miszerint a magyar hatóságok sokszor nem segítenek a menekülteken, és egyes esetekben bántalmazzák is őket.
Szerinte a tiszta, keresztény, tradicionalista és virágzó Közép-Európa lesz Európa vezető ereje. De ugrál már úgy a Nyugat, ahogy fütyülnek?
A német kormány mindent megtesz, hogy ne ismétlődhessenek meg a tavalyi jelenetek. De ez nem azt jelenti, hogy a jövőben ne fogadnának be senkit sem.
Lehet, hogy az Indian Express tud valamit?
Dr. Kecskés László a migráció egészségügyi kockázatait vette sorra.
Arra mondjuk ő sem számított, hogy Orbán már Pozsonyban teljesen mást fog mondani, mint mindenki más.
Végigülte a találkozót, de teljesen mást mondott róla, mint a többiek. A zárónyilatkozattól a lengyel kormányfőig minden és mindenki ellentmond annak, mint ami szerinte történt.
A Die Welt-nek adott interjúban a miniszter kijelentette, hogy Orbán "nem is tudna kormányozni egy olyan országot, mint Magyarország, ha diktatórikusan viselkedne".
Először tartanak EU-s csúcsot britek nélkül. Hadsereggel mutatnának erőt, de közben rengeteg vita van arról, hogyan nézzen ki a kisebb unió. A kötelező kvótát várhatóan elengedik.
Na jó, valójában egy jó és egy rossz híre van hónapok óta Orbán Viktor főtanácsadójának, ha a migránsokról van szó.
Az elnökválasztásra készülő francia politikus szerint inkább a terrorizmussal és a migrációval kellene foglalkozni.
A szolidaritás csak szívből jöhet, kikényszeríteni nem lehet - mondta évadnyitó beszédében a bizottság elnöke.
Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök megmutatja a fokozódó válsághelyzetet, ami ugyan éppen nem fokozódik, de a kampányban ez úgysem számít.