De ugyanez a kép jó akkor is, ha Brüsszelről vagy a „nyugat-európai népességcseréről” van szó.
A pápa Panamában beszélt a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozón.
A katolikus egyházfő Panama felé tartott, amikor megkérdezték Trump nagy tervéről.
A magyar rendőrök az M43-as autópályán, Csanádpalota közelében tartottak mélységi ellenőrzést.
Váratlanokat húzó új ellenzéket szeretne a médiatulajdonos-képviselő. A Fidesznél is fideszebb LMP koncepciója talán némileg váratlan, de elég kevéssé ellenzéki.
A délit pedig úgy, hogy terrorizmus. Kijelentette, akkor is veszélybe kerül a béke, ha „a migránsok felkerekednek, és máshol keresnek maguknak országot. Mondjuk éppen a miénket akarják belakni.”
Orbán is azt mondta, kacsa minden hír, ami a megállapodásról szól. Nagyon várós a csütörtöki találkozó Merkellel.
Az osztrák média által mecset-útnak nevezett vonal Albánián, Montenegrón és Bosznián át vezet, és azért hívják így, mert ezekben az országokban mecsetek segítik a bevándorlókat.
Nyugat-Európa elesett, és ránk fenik már a fogukat az asszonyokat erőszakoló, ovisokat terrorizáló muszlimok. Átmosattam az agyamat a fél nyolcas híradókkal.
Nagyon sok befogadott hazudik a koráról, hogy jobb elbánást kapjon.
Színesbőrűek, AAAAAAAAAAAARGH!!!! Tyú-tyu-tyú-tyú!!! WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!! \(◎o◎)/
Orbán jelenti: Európa meg van védve.
Néhány követős profilokhoz hasonlóan hirdet a Tények és az Origo „migránserőszakot” bemutató, magyar című videókat, a Fidesz potenciális szavazóit célozva.
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere tökéletesen magáévá tette a párt ideológiáját.
Öt embert meglőttek, tizenhárman megsebesültek.