migration aid

Nehezen jut menedékes státuszhoz, aki a háború elől menekül hozzánk

Az ukrajnai menekülteket a BOK-csarnokba irányítják, de ott nem kérhetnek hivatalos védelmet, be kell menniük a kőbányai ügyfélszolgálatra. Gyalog másfél óra.

Szurovecz Illés
háború

„Ez az a koordinálás, amire három hete vártunk” –segítőközpontot nyitott a kormány a BOK-csarnokban

A menekülteket segítő civil szervezetek is a csarnokba költöztek a pályaudvarról, köztük a Migration Aid is, amit a kormány éveken át sorosozott. Most azt mondják: senkit sem akarnak megbélyegezni.

Szurovecz Illés
háború

Magyarország talán legnagyobb menekültszállóját hozták össze napok alatt, civilek támogatásából

Egy hete üzemel a Migration Aid menekültszállója Angyalföldön, ahol önkéntesek segítenek az állam helyett a háborúból menekülőkön.

Vég Márton
társadalom

Az ügyészség megvétózta a Migration Aid párttá alakulását

A Zalaegerszegi Törvényszék ugyan bejegyezte az Éjjeli Őrség néven alakuló pártjukat, de az ügyészség megtámadta a döntést.

Király András
politika

Németh Szilárd: A Migration Aid azt a tevékenységet kívánja folytatni, ami a nevében is benne van

A Legfőbb Ügyészség vizsgálatát kérte a Fidesz alelnöke.

Botos Tamás
politika

Czunyiné a joggal való visszaélésnek tartja, hogy a Migration Aid párttá alakul

A szervezet párttá alakulva már nem kötelezhető a bevándorlási különadó befizetésére. Magyarországon pártot még szabad alapítani.

Király András
politika

Hiába matricázott a Fidesz, a civilek nem fizetik be a bevándorlási különadót

Ma van a határidő, de szerintük nem a bevándorlást támogatják, így nem vonatkozik rájuk a nyáron elfogadott törvény.

Czinkóczi Sándor
politika

Éjjeli Őrség néven alapít pártot a Migration Aid

Így kerülnék el a bevándorlási különadót, ami ellehetetlenítené a működésüket.

Boros Juli
POLITIKA

Elismerte a Black Cube, hogy ők kémkedtek a magyar civilek után

De azt mondják, hogy a megbízásnak semmi köze a politikához.

erdelyip, Urfi Péter, Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A Migration Aid szerint Bayer Zsolt és fideszes társai külföldi titkosszolgálatok segítségével próbálták lejáratni őket, de erre nincs konkrét bizonyítékuk

A szervezet feltételezései szerint egy magát brit cég képviselőjének kiadó, izraeli akcentussal beszélő férfi akarta bepalizni őket, de ők is felvételeket készítettek a találkozókon.

Sarkadi Zsolt, Király András
POLITIKA

A kormány eljutott odáig, hogy „a Soros szervezetek működését be kell tiltani”

Eddig azért ilyeneket nem mondtak ki hivatalosan.

Urfi Péter
politika

Senki sem számolt azzal, hogy ekkora a félelem vidéken

A Migration Aid Esztergályhorvátiban még nem gondolta, hogy előre szólnia kellene a faluban, hogy menekülteket hoznának oda nyaralni. Őcsényben már igen, de itt az események megelőzték őket.

Szily László
POLITIKA

Ők azt gondolják, 1 migránsból lesz 6 migráns, 6-ból meg 12, és a végén elfoglalják egész Őcsényt, egész Magyarországot

Menekülteket fogadott volna panziójában Fenyvesi Zoltán, a falubeliek kiszúrták a kerekeit, halálosan megfenyegették, a polgármester meg lemondott.

Halász Júlia, Boros Juli
video

Kiszúrták a panziótulajdonos autójának kerekeit, akinél esetleg menekültek pihentek volna egy tolnai faluban

Őcsényben még soha nem vettek részt ennyien falunapon, mint most, amikor pár menekült család esetleges nyaralása volt a téma.

Horváth Bence
POLITIKA

Esztergályhorvátiban rendeletet hoztak, hogy a faluban csak oltási könyv bemutatása után nyaralhat menekült

Az intézkedés nemcsak a menedékjogról szóló törvénnyel nem fér össze, de az alaptörvénnyel sem.

Horváth Bence
politika