milla

Csodás maflást kapott a TV2 riportere, aki Juhász Péter pénzügyei miatt kereste fel az egykori millás aktivistát

Ravasz csellel próbált Juhász mögé kerülni a Tények riportere, de ez most nem jött be.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

A Milla legecizte Petikét

Keményen nekiment Szijjártó Péternek az egyik legnagyobb ellenzéki civil mozgalom, az Egymillióan a magyar sajtószabadságért.

Herczeg Márk
POLITIKA

Szigetvári Viktor lett az Együtt (és a Szolidaritás) irányítója

Nem szakít a Szolidaritás és az Együtt, változik viszont a pártszövetség vezetése, Kónya Péter és Bajnai pedig háttérbe vonulnak. Folytatódott a pártépítés, már hat helyett csak három elnöke van a szövetségnek.

Tbg
politika

Megszűnik a Milla

A Facebook-csoportból politikai mozgalommá, és Bajnai szövetségévé váló egyesület bejelentette, hogy nincs tovább.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Juhász Péter marad az Együtt társelnöke

Botos Tamás
POLITIKA

Juhász Péter: Mesterházy alkalmatlan

Az Együtt 2014 társelnöke szerint Bajnai jó csávó, az LMP viszont elfogadhatatlan. Gyurcsánnyal nem hajlandó egy listán szerepelni, ezért felajánlotta lemondását. A harcot nem adja fel, de szerinte így nem változik meg a politikai kultúra. Biztos befutó lett volna a listán, ha marad.

444.hu
POLITIKA

Juhász Péter nem mond le, de felajánlja lemondását

És olyanon sem, amit miniszterelnökként Mesterházy Attila vezet. Az még kérdés, hogy a Milla marad-e az ellenzéki összefogásban. Juhász ráadásul képviselőjelöltként akár még indulhat is Rogán ellen.

Haszán Zoltán
POLITIKA

A balos ellenzékiek nem is annyira mások, mint a jobbikosok

A Jobbik után a magyar ellenzéki szervezetek Facebook-követőiről is felmérést csinált a brit Demos és a magyar Political Capital. Kiderült például, hogy Európában csak a magyar ellenzékiek bíznak az Európai Unióban.

Kerner Zsolt
POLITIKA

A Békemenet elűzi a fekete mágiát - 2013. október 23. percről percre

Óriási fordulatok az összellenzéki tüntetésen! Megható pillanatok Orbán Viktor beszéde közben! Botrány a Jobbik gyűlésén! Itt vannak a csúcspontok Gyurcsány performanszától a Horn Gyula-szobron keresztül a libaemberekig.

plankog
POLITIKA

Bevittek a rendőrségre két Milla-aktivistát a templomtól, ahol Orbán Ráhel esküvője lesz

A frissen betonozott káytúba karcolták, hogy "ROYAL WEDDING 2013".

Kerner Zsolt
bűnügy