mindenki magyarországa mozgalom

Márki-Zay Péter: Nem ördögtől való statisztikát vezetni arról, hogy ki a cigány és ki a nem cigány

A miniszterelnök-jelölt így határozná meg, pontosan kinek kell segíteni. Amikor 2010-ben a Jobbik akarta indítani, azért mondott nemet, mert szereti a cigányokat.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Márki-Zaynak összejött a húszezer aláírás, Pálinkás Józsefnek nem

Pálinkás azt mondta, politikusként nem elég ismert ahhoz, hogy „tömegek álljanak sorban” a sátraiknál.

Mészáros Juli
POLITIKA

A megye, ahol a 140 millió forintnyi készpénzzel rendelkező temetkezési vállalkozó messze nem a leggazdagabb jelölt

Most kiderül, Ungár Péter be tudta-e vásárolni magát a választók kegyeibe, vagy inkább bizalmat szavaznak az adócsalással vádolt Czeglédy Csabának. De van olyan vasi induló is, aki társkereső hirdetéssel hekkelte meg a kormánypárti helyi újságot, és olyan szombathelyi nagyvállalkozó is, aki miatt egyszer már elvesztette a Fidesz az irányítást.

Halász Júlia
POLITIKA

„Ha valaki a saját önkormányzatában nem csinál elszámoltatást, akkor kormányon sem akar majd”

Márki-Zay Péterék átbeszélték, miért nem lehet lerendezi a NER visszaéléseit egy felcsúti perrel. Sok ügyet nehéz lesz megfogni, mert mindent gondosan lepapíroztak.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Márki-Zayt támogatja a Jobbik a hódmezővásárhelyi körzetben

Nem indítanak ellene saját jelöltet.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Koronavírusban elhunyt Lövei Csaba nyíregyházi önkormányzati képviselő

Az ellenzéki politikust először 1994-ben választották meg.

Botos Tamás
GYÁSZ

Márki-Zay szerint akár kétharmados többsége is lehet az ellenzéknek a 2022-es választáson

A hódmezővásárhelyi polgármester azért bizakodó, mert úgy tűnik, mind a 106 választókerületben lesz ellenzéki előválasztás.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA
Videó

Az igazság nem rémhírterjesztés

Ellenzéki politikusok tiltakozó akciót szerveztek Gyulán a rémhírterjesztés miatt őrizetbe vett Csóka-Szűcs János ügye miatt. A mozgássérült férfi még áprilisban posztolt egy zárt csoportba, a tegnapi demonstráción kapta a hírt, hogy az ügyészség szerint nem követett el bűncselekményt.

Halász Júlia
video

„Mindenkinek helye van ebben a rendszerben, de politikailag minket támadni nem szabad, mert abban a pillanatban ellenséggé válik”

Minden eddiginél precízebb NER-lélektani elemzés érkezett az egri Fideszből.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Elindította az önkormányzati kampányát Márki-Zay Péter mozgalma

Egy jelölt legyen a Fidesz ellen, ez volt az üzenet.

Magyari Péter
POLITIKA

Orbán washingtoni látogatásának napján Márki-Zay Pétert is fogadja az amerikai külügyminisztérium

Micsoda véletlen!

Urfi Péter
POLITIKA

Győzelmének első évfordulóján országos mozgalmat alapított Márki-Zay Péter

A Mindenki Magyarországa Mozgalom azon dolgozik, hogy minden városban egy jelölt induljon csak a fideszes ellen.

Magyari Péter
politika

Több polgármester-jelölttel lép a nyilvánosság elé Márki-Zay mozgalma

A hódmezővásárhelyi polgármester alapította szerveződés célja, hogy az októberi önkormányzati választáson egy közös ellenzéki jelölt induljon a fideszessel szemben.

Botos Tamás
POLITIKA

Márki-Zay: Nem új párt kell, hanem új összefogás

Konzervatív értelmiségiekkel és független polgármesterekkel alakult meg a Mindenki Magyarországa Mozgalom. A cél: megroppantani a hatalmat az önkormányzati választáson.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Márki-Zay Péterék 2019-ben is megpróbálják felszámolni az egypártrendszert és a korrupciót Magyarországon

Zászlót bontott a Mindenki Magyarországa Mozgalom.

Tbg
politika