Még idén tavasszal a teljes rendelkezésre álló keretről dönteni akarnak.
Ez sem a hét meglepőbb híre: a jövő héttől az a dr. Végh Ibolya vezeti a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatalt, aki Márki-Zay megválasztása után azonnal hisztizni kezdett a helyi fideszes médiában.
Aki kénytelen volt drágán üzletelni a miniszterelnök vejével, annak jó esélye volt, hogy még az önrészét is kifizesse az állam.
Az uniós pénzeket minél gyorsabban kiszórni akaró Miniszterelnökség a pályázati kiírásban jelezte, hogy nem nagyon néznek utána semminek. Nem csoda, hogy hirtelen 11 ezren jelentkeztek a könnyű pénzre.
11 ezren igényeltek forrást a vidéki vállalkozásuk számára, de a beérkezett kérelmek feléről kiderült, hogy jogosulatlan.
Lázár János erről csak azután döntött, hogy a Magyar Nemzet a jutalmak felől érdeklődött.
Ennek örülhetünk, hiszen ezek szerint Rómára vagy Barcelonára bezzeg a kutya sem kíváncsi!
Szerinte nincs szégyellnivaló abban, hogy Orbán Viktor vejével együtt ivott egy narancslevet, hiszen ő volt Hódmezővásárhely polgármestere, és Tiborcz csinálta a város közvilágítását. Ráadásul Lázár szerint az a dolga, hogy mindenkivel beszéljen.
Az eddigiekből kiindulva propagandát gyártanak majd belőle.
A 444 cikke alapján indít eljárást az ügyben az Ellenőrzési Főosztály.
Az EU 2014-2020 közötti fejlesztési ciklusának megfigyelésében kell segítség.
Az ügyészség szerint jogosulatlanul igényelt és kapott szolgálati autót meg diplomataútlevelet, és miniszterelnökségi dolgozóként szerzett meg adatokat, amiket később magáncélokra használt.
Kaptak egy-egy fényképezőgépet, hogy járják a terepet.
Még nem tudják mennyibe fog kerülni, de Lázár János kedvéért Csongrád-Csanádra váltanak.
Az ügyvédjük szerint egy jogszabály miatt nem lehetett kifizetni őket.