miniszteri meghallgatás

Varga Mihály megerősítette, tényleg hozzányúlnak az iparűzési adóhoz

Az adó egy része átkerülhet a megyékhez, amik történetesen fideszes irányítás alatt állnak, a 238 milliárd visszajárhat annak, aki megvalósítja az elmaradt fejlesztés. A jövő évi költségvetést november 15-ig készíti el a kormány. Arra nem válaszolt Varga, hogy ez volt-e az utolsó szereplése miniszterként, mert tavasszal átkerül az MNB élére.

Haász János
gazdaság

Pintér Sándor: Nevelési kormánybizottság jön létre, Orbán Viktor vezeti majd

Az oktatásügyért felelős belügyminiszter azt mondta évértékelőjén, hogy a KRÉTA-hamisításokat kivizsgálják, a PISA-eredmények szerinte meglepőek lesznek.

Szász Zsófi
oktatás

Miniszterelnök úrnak szólították Rogánt, nem jött zavarba

A kommunikációs minisztert a gazdasági bizottság ülésén kérdezhette az ellenzék. A Schadl-Völner ügy „lerágott csont”, a szuverenitásvédelmi törvény pedig neki „személyes ügy”.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Tuzson Bence már a miniszterjelölti meghallgatásán nyomás alá helyezte a bíróságokat

A leendő igazságügyi miniszter bejelentette, hogy a kormány kész belenyúlni a törvényekbe, ha „a jogkereső magyar embereknek” nem tetsző ítéletek születnek. A várható új balhé az Igazságügyi Bizottság ellenzéki tagjait is hidegen hagyta.

Miklósi Gábor
belföld

Az új fejlesztési miniszter szerint ugyanolyan felelősen gazdálkodnak majd az állami vagyonnal, mint eddig

Ebben végre mindenki egyetérthet.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Pintér: Nem Naffa a nemzetbiztonsági kockázat, hanem a kapcsolatai

Megnyugtató válasz.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Gulyás Gergely szerint a következő tíz évben nem valószínű, hogy lesz kormányváltás

De előfordulhat, ezért budapesti terveiknél a budapestiek véleményét is figyelembe veszik majd.

Rényi Pál Dániel
politika

Kásler Miklós: Fontos, hogy a magyarság 1100 éves történelmének spirituális és szakrális ismereteit fel tudja mutatni a kultúra és az oktatás

Meghallgatták az Emmi új vezetőjét.

Herczeg Márk
POLITIKA

Benkő Tibor megerősítette, hogy Németh Szilárd lesz az államtitkára, azt nem, hogy az ő jelöltje lett volna

Az eddig katona honvédelmi miniszter-jelölt azonnal politikus lett, és az iszlám vallási kultúra mérhetetlen erejű terjedését is felsorolta a honvédség előtt álló kihívások között.

Haszán Zoltán
politika