Külön vadásztak az újságírókra.
A belügy szerint csak igazoltatni kísérték be őket a kapitányságra.
Véletlenül sem vele elégedetlenek az emberek.
Élőlánccal és 20 perces néma csenddel álltak ki Budapesten a rendőri brutalitás áldozatai mellett.
De az nem tetszik Lavrovnak, hogy az ellenzékben vannak olyanok, akik negatívan viszonyulnak az orosz-fehérorosz Szövetségi Államhoz.
A rendőrség szerint nem volt nyoma erőszaknak.
Orbán korábban azt mondta, Fehéroroszország ügyében Lengyelország álláspontját Magyarország a leghatározottabban támogatja.
Közben a rendőrök egy része megtagadta a szolgálatot.
Leglojálisabb hívei előtt beszélt volna a fehérorosz elnök, de kifütyülték.
A német alkancellár pedig arról beszélt, hogy Lukasenkának már nincs semmilyen legitimitása.
Az EU nem fogadja el a vasárnapi elnökválasztás eredményét. Hat ország kemény intézkedéseket javasol. A szomszédos Lengyelország és a balti államok a legaktívabbak.
Miután ezrével vitték el és verték meg őket, a fehérorosz tiltakozók virágokkal és dalokkal kezdtek el demonstrálni. Lukasenka támogatói pedig csendben vannak.
Pénteken tárgyalnak erről az EU külügyminiszterei.
A cseh és a szlovén miniszterelnök új választást akar. Közben a magyar kormány a jövőbeli kapcsolatépítés miatt aggódik.
Az Amnesty International szakértője, Oleg Kozlovsky sokszor járt már Fehéroroszországban, látott tüntetéseket is, de mégis sokkolta az erőszak, amit most tapasztalt. Jelöletlen furgonokból kiugró maszkos rendőrök verik és szedik össze a fiatalokat Minszk utcáin.