Tört, zúzott, elfogták.
Fogdosta, ölelgette őket.
A fiú már 2022 őszén azt mondta diáktársainak, hogy iskolai lövöldözésekről néz videókat.
Előbb párnacsatázás közben fogdosta a lányát, majd éjszaka a lány ágyában folytatta a molesztálást.
14 éve alatt több száz milliárd forintot költöttek a vonal felújítására.
Lázár János augusztusban egy kolozsvári IC kisiklása után azt mondta, ha egy utas megsérül, az az ő személyes felelőssége.
Egy személyvonat a le- és felszállás után engedély nélkül indult el.
Magyar Péter stílusára is megjegyzést tett.
Úgy járja az országot a két nagy párt, mintha arra készülnének, hogy jövő tavasszal már választások lesznek.
Magyar a hátsó bejáraton akar kimenni, de hiába kéri ezt, úgyhogy egyre idegesebb. Közben az egészet titokban rögzíti valaki, és a videó a kormánymédiában köt ki, mire Magyar Facebookon intéz kirohanást a szereplők és a gyermekvédelem helyzete ellen.
Magyar Péter Szerencsen és Miskolcon kezdte meg őszi országjárását. Bár a formátum ugyanaz, mint tavasszal volt, Magyar korántsem. A politikus változtatott beszédeinek stílusán és tartalmán is, ez pedig az országjárás dinamikájára is hatással van.
Magyar szerint „a Megafontól, a köztévétől, a Hír TV-től, a TV2-től érkezett propagandisták”.
A romok alól három embert mentettek ki a tűzoltók.
Egy illegális szórakozóhelyen alakult ki a balhé.
A szervezet mintegy 200 sérült embernek ad munkát.