miskolc

Kábellopás miatt hajnalig késnek a vonatok a Miskolc-Nyíregyháza vonalon

Herczeg Márk
közlekedés

Szintfelmérés Magyarországon 2013-ban

Bede Márton
oktatás

Szmog van Miskolcon

Botos Tamás
időjárás

Cipőt lopott, eladta, még aznap lebukott miatta

Cipő lett a veszte.

Herczeg Márk
bűnügy

Egy FBI-os tanította a magyar rendőröket

„Összességében a kiképzés elérte a célját, melynek eredményeként a bilincs megfelelő időben és módon kattan majd Amerikában és hazánkban egyaránt.”

Herczeg Márk
életmód

Radnótit égettek a nácik, meg bikinis Görög Zitát

Miskolcon raktak tüzet a cionistának és pornográfnak mondott kiadványokból.

Haszán Zoltán
Egyéb

Herman Ottó sírját jogszabálysértően építtette át a miskolci képviselő

Közölte a Nemzeti Örökség Intézete, amitől nem kértek, és nem is kaptak engedélyt Herman Ottó és Vásárhelyi István sírjának felújítására.

Herczeg Márk
KULTÚRA

Nem is tudott róla a képviselő, hogy a neve rákerül majd Herman Ottó sírhelyére

Legalábbis ezt mondta a város jegyzőjének. Törvénysértő volt a sírhely átépítése, visszaállítják az eredeti állapotot.

Horváth Bence
POLITIKA

Rávésette a nevét Herman Ottó sírjára az önkormányzati képviselő

Dr. Kovács László miskolci önkormányzati képviselő, a KDNP-frakció független tagja extra jófejségként a régi sírkövet a sír mögött hagyta.

Herczeg Márk
POLITIKA

Kiraboltak egy kerekesszékest Miskolcon

Kerner Zsolt
bűnügy

Járvány miatt haltak meg a miskolci újszülöttek

Az egészségügyi államtitkárság szerint nincs egyértelmű személyi felelőse az augusztus elején, a miskolci kórházban történt haláleseteknek.

erdelyip
Egészségügy

Megbilincselt kézzel szökött

Magyari Péter
bulvár

Nem magyargyűlölők a magyarokra támadó romák

A másodfokú bíróság felmentett 9 cigány férfit a rasszista erőszak vádja alól. A csoport még 2009-ben gárdistáktól és szkinhedektől tartva támadt rá egy autóra. Garázdaságért ítélték el őket.

Ács Dániel
bűnügy

Szívinfarktust kapott, egy felfüggesztett kórházigazgató élesztette újra

Kerner Zsolt
Egészségügy

Büdös magyaroztak a miskolci cigányok?

Ugyan azt ígértük, hogy ma ítélkeznek a rasszista erőszakkal vádolt romák perében, ám ehelyett a rendőrök állítólagos kényszervallatásról szólt a tárgyalás.

Ács Dániel
bűnügy