miskolci egyetem

Havi kétmillió forintot kap Varga Judit a Miskolci Egyetem akadémiájától

Fizetését másfél hónappal a kegyelmi botrány után emelték meg 100 ezer forinttal.

Fődi Kitti
POLITIKA

Tanárnak nézték társai az ország legidősebb frissdiplomását

Szegedi Dezső, a miskolci színház Jászai Mari-díjas roma származású színésze 71 évesen végezte el a Miskolci Egyetem kulturális antropológia szakát, ráadásul nappali tagozaton.

Kaufmann Balázs
belföld

Nem tudni, hány milliót keres Varga Judit tudományos oktatóként az általa tervezett intézetben

A Kúria és a Médiatanács elnöke is azon az akadémián dolgozik, amely a Schmidt Mária és Ungár Péter érdekeltségében lévő BIF-től bérli az irodáit.

Bódog Bálint
belföld

Közéleti visszavonulása után is lesz munkahelye Varga Juditnak

Vagyonnyilatkozata szerint Varga havi több mint egymillió forintot kap a Közép-európai Akadémiától, ahol mentori feladatokat végez és előadásokat tart.

Benics Márk
POLITIKA

Havi 1,4 millióért ül Varga Judit a Miskolci Egyetemet fenntartó kuratóriumban

Korábban nem vette föl a tiszteletdíját, de a nyáron valami megváltozott.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Új anyagot fejlesztettek ki a Miskolci Egyetemen kávézaccból

Lámpabúrát is lehet belőle csinálni.

Fődi Kitti
TUDOMÁNY

Miskolc ellenzéki polgármesterét kérte fel az egyetem kuratóriumi tagjának Varga Judit

Kriza Ákos megüresedett helyére.

Botos Tamás
oktatás

A Miskolci Egyetem átáll online oktatásra

Az egyetem rektora saját hatáskörben rendelte el az online oktatást.

Fődi Kitti
oktatás

Közös nyilatkozatban állnak ki a Miskolci Egyetem tanárai a Figyelő-listán szereplő kollégáik mellett

"Egy olyan országban, ahol a hasonló lajstromok elfogadhatóvá válnak, többé senki sem érezheti biztonságban magát: sohasem tudhatjuk, hogy hol és milyen listák fognak készülni, s hogy azok milyen következményekkel fognak járni érintett társaink életére, egzisztenciájára nézve."

Botos Tamás
POLITIKA

A Miskolci Egyetem hallgatója megkérdezte Simicskót és a rektort, a kínaiaktól tanulták-e, hogy az eseményen való részvételt kötelezővé tették

A fiatal férfi a honvédelmi miniszter előadásán azt is megkérdezte, hogy ha a Fidesz kormányon marad, minden ugyanígy kötelezővé válik-e. A rektor erre a hivatalába invitálta a kérdezőt, hogy ott, „egy kávé mellett” megbeszéljék a kérdést.

Herczeg Márk
POLITIKA

A miskolci egyetem rektora szerint senkit sem köteleznek arra, hogy hallgassa meg a honvédelmi minisztert

Azért egy oktatási szünetet elrendeltek az előadás idejére.

Albert Ákos
POLITIKA

A miskolci egyetem rektora kötelezi a hallgatókat, hogy hallgassák meg Simicskó miniszter előadását

Katonás rend uralkodik arrafelé.

Urfi Péter
POLITIKA

Dr. Torma András rektor úr megtekinti a Miskolci Egyetem legjobb csajait

Uj Péter
oktatás

Titokban nevezett ki egy felsőoktatási államtitkárt a kormány

Horváth Zita a Miskolci Egyetem rektorhelyettesi posztjáról érkezett a 2015 óta betöltetlen posztra.

Horváth Bence
politika

Meghekkelte a Neptunt, éveken át lopta az egyetemisták pénzét

A Miskolci Egyetem gazdaságtudományi karán végzett a mesterhekker.

anarki
INTERNET