A képviselő szerint a kép abban a továbbképzési centrumnak indult luxusvillában készült, ami „valahogy Matolcsy haverjának a tőkealapjához került”.
Három éve szerezték meg a luxusingatlant, egy évre rá árulni kezdték, de 16 milliárd forintért akkoriban nem kellett senkinek.
Az MNB-alapítványokhoz köthető magántőkealap és egy Tiborcz Istvánhoz közel álló befektetési bankár neve is felbukkan a történetben.
A volt jegybankelnök korábban azt mondta, hogy az ÁSZ jelentésének 80 százaléka hamis, 20 százaléka pedig igaztalan.
Verseny nélkül vehették meg a Szentháromság téri Burg hotel épületét, majd az átépítéssel a vételár csaknem hétszereséért megbízták a Matolcsy Ádám-barát Somlai Bálint cégét.
Az Állami Számvevőszék reagált Matolcsy Ádám nyilatkozataira.
A Magyar Nemzeti Bank elnöke azt mondta, törvényi szinten is módosítanák a jegybank hatáskörét, leszűkítve azokat az alapfeladatokra.
Ez egy jelentős fejlemény lehet a korábbi jegybankelnök körül most zajló botrányban.
Az egyetemi fenntartó alapítvány kuratóriumának tagjai anyagi és büntetőjogi felelősséggel tartoznak döntéseikért.
Az ÁSZ szerint volt olyan mondat, amilyen az MNB exelnöke szerint nem volt.
266 milliárd forint volt a jegybanki alapítványok induló vagyona, ami akár 460 milliárd forint lehetne, de ebből csak 283 milliárd forint van meg. Az is jó eséllyel csak papíron.
Amikor először derültek ki súlyos dolgok az MNB-s alapítványokról 2016-ban, Orbán még nevetve válaszolt. Azóta a rendőrség már hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz az alapítványok ügyében.
A háborúról, a Pride betiltásáról, az MNB alapítványairól és Donald Trump elnökségéről kérdeztük a Miniszterelnökséget vezető minisztert a Kormányinfón.
Bánki Erik ugyanazt szajkózta, Kósa Lajos belebonyolódott, Kövér László pedig az ellenkezőjét állította annak, amit megszavazott. Matolcsy távozása kellett ahhoz, hogy hirtelen a fejére csapjon a Számvevőszék, hogy valami nem kerek.
Hivatkoztak a forint elleni spekulációs támadások növekvő kockázatára, de az ország gazdasági szuverenitásának sérülésére is.