Fél év alatt 206,6 milliárd forintot.
Gigantikus építkezés folyik Balatonakarattya egyik csendes, part menti részén, az MNB cége húz fel éppen egy komplexumot. Az viszont csak most derült ki, hogy a köztulajdonban lévő parton kikötőt építenének, amit csak az ő vendégeik használhatnak majd.
Fel van adva a lecke a kormánynak: a javaslatok nagy része nem új, viszont hatalmas összegekről van szó, a költségvetési igény minimum 1000, vagy akár 10 ezer milliárd forintos nagyságrendű is lehet.
A jegybankelnök szerint hiba volt visszaemelni a lakásépítés áfáját, az ötletével viszont 30-40 ezer új lakást lehetne építeni, és még a demográfiai problémák is megoldódnának.
Ehhez egy önkormányzati tulajdonban lévő partszakaszt is felhasználnának, de nem világos, hogy ezt milyen feltételekkel kapnák meg.
A koronavírus miatt.
Mondja a szobrász, aki 667 millióért szállít két szobrot a Magyar Nemzeti Bank irodaházába.
Marad 0,6 százalék.
Megjelent a jegybank versenyképességi jelentése, és bőven látnak problémás pontokat az országban.
Az előző, júniusi ülésen is 15 bázisponttal 0,75 százalékra csökkentették az alapkamatot, ami 2016. május 25. óta állt 0,90 százalékon.
A tíz- és húszforintos érméken nővérke, tányérsapkás és kobakos figura is látható.
A legfrissebb számaik szerint 0,3-2 százalék között hízhat idén a pannon puma.
Matolcsyék egy másik alkotást is rendeltek Szőke Gábor Miklóstól: suhanó aranyrudakat, melyek a gazdaság dinamikáját jelenítik majd meg.
Töröcskei bankjának engedélyét még 2014-ben vonta vissza az MNB.
Szőke Gábor Miklós lesz a XXI század legjobban fizetett magyar képzőművésze, miután Matolcsy György alku nélkül 667 millió forintot fizet két művéért.