A KSH szerint augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.
Biztos, ami biztos.
Ebbe az összegbe ugyan nem fog belerokkanni Szemerey Tamás NHB-ja, ami Matolcsy villatulajdonos fiait hitelezi, és egy év alatt 700 százalékkal növelte a profitját. De akkor is méltatlan. :-(
Az év elejére ígérték, nem jött össze.
Az MNB semmilyen migránstámogató kampányt nem támogat, szögezték le gyorsan Szakács Árpád cikke után.
Budapesten pedig nominálisan átlagosan 5,6 százalékkal drágultak a lakások az előző negyedév 2,1 százalékos üteméhez képest.
A fiatalok alapképességei elmaradnak a régiós átlagtól, és a felsőfokú végzettségűek aránya is kisebb – olvasható a „180 lépés a magyar gazdaság fenntartható felzárkózásáért” című műhelymunkájukban. Az is kiderül, hogy még reformokkal is csak az osztrák fejlettség 80 százalékát érhetjük el 2028-ra.
Rövid, morcos közleményben közlik, hogy nem kommentálnak.
Aki kevesebbet keres, októbertől csak kisebb törlesztőt vállalhat be.
Az NHB szárnyalásával párhuzamosan a Pallas Athéné-birodalomban 100 milliárdos pénzmozgás volt. Véletlen? Talán igen, talán NER.
Ráadásul a veszteséges céget Matolcsy György unokatestvérének a bankja hitelezte meg, ahogy az a másik Matolcsy fiú esetében történt.
A panasztétel jogát is korlátozták.
Zajlik a levélváltás a KSH és az Eurostat között a Matolcsy-alapítványok 260 milliárdjáról. Alighanem jelentősen meg fog nőni az államadósság a végére.
Igenis dolgozz.hu!