mnb

Az MNB nekiment az inflációnak, és egy kicsit a kormánynak is

Fordulatot jelent a magyar monetáris politikában, hogy a jegybank alelnöke bejelentette, júniusban kamatemelést terveznek. Ezek szerint az MNB-ben mást gondolnak a gazdaság helyzetéről, mint a Pénzügyminisztériumban.

Csurgó Dénes
gazdaság

Csalást gyanít a tavalyi lélegeztetőgépbeszerzés egyik nagy nyertesének könyvvizsgálója

Aki emiatt fel is mondott, ezért a Nemzeti Bank kénytelen volt felfüggeszteni az OTT-One Nyrt. tőzsdei kereskedését is.

Király András
bűnügy

Tiborcz Istvánnak és ismerőseinek is jutott a rászorulóknak meghirdetett olcsó állami Covid-hitelből

Matolcsy György hirdette meg a járvány elején a kis- és középvállalkozásoknak szóló hitelprogramot. Kevesen kaptak belőle olyan nagy összeget, mint Tiborcz és két ismerőse.

Szabó András
direkt36

Négy százalék körül lehet az infláció az MNB szerint

Nagyrészt az üzemanyagok drágulása és az adóváltozások miatt.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

Az MNB szerint törvénysértő lehet a Revolut tervezett áremelése

A magyar jegybank a céghez és a litván nemzeti bankhoz fordult az áprilisra tervezett változások miatt.

Horváth Bence
gazdaság

Mészáros Lőrinc holdingja az MNB kötvényprogramjának köszönhetően vehette meg a Tigázt

1,2 millió háztartás gázellátását biztosíthatja.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

Több mint félmilliárdért vett képeket az MNB egy magánszemélytől

558 millió forintot fizettek három Hantai Simon- és négy Reigl Judit-festményért.

Mészáros Juli
PÉNZ

Nem változik a jegybanki alapkamat

Ahogy az várható volt.

Herczeg Márk
gazdaság

Matolcsy szerint nem mondhatja el, hogy vizsgálják-e Varga Judit ingatlanhitelét, mert ez banktitoknak minősül

Vargáéknak Balatonhenyén van nyaralójuk, ami családi háznak épült 10 milliós csokkal.

Herczeg Márk
politika

Matolcsy: Beindult a zöld átmenet a világban, a természet kárára már nem lehet erőltetni a gazdasági növekedést

A jegybankelnök a fenntartható felzárkózásról írt cikket.

Herczeg Márk
gazdaság

Matolcsy György szerint Románia sikeresebb volt az elmúlt 10 évben Magyarországnál

A visszacsatolást és a szómágneseket hiányolja a jegybankelnök a kormányzásból.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Nem változik a jegybanki alapkamat

Marad 0,60 százalék.

Herczeg Márk
gazdaság

Matolcsy: Ha az első félévben sikerül elérni a védettséget, az elmúlt száz év leggyorsabb gazdasági helyreállása jöhet

A jegybankelnök optimista, de érdemes óvatosnak lenni a jóslataival.

plankog
gazdaság

Az MNB elnézést kér, amiért kiteregette a Simicska lapjánál dolgozó újságíró pénzügyeit

Az MNB 2015-ben „Folytatja hamis cikksorozatát a jegybank ellen a Simicska-lap” címmel adott ki közleményt arról, hogy a Magyar Nemzet állításai „mögött a cikket jegyző újságíró egyéni hitelfelvétele áll”.

Herczeg Márk
Média

Távozik az MKB Bank éléről Balog Ádám

De MKB sem lesz már sokáig, mert a tervek szerint hamarosan összeolvad a Takarékbankkal és a Budapest Bankkal.

Csurgó Dénes
gazdaság