Moderna vakcinák érkeznek az országba, de Müller Cecília nem árulta el, hogy mikor.
Méghozzá 4,6 milliárdos ajánlattal. Üröm a nemzeti tenderörömben, hogy a kiírás miatt a 12–16 évesek vakcina nélkül maradhatnak.
Tízmillió forintra büntették a Müller Cecília vezette NNGYK-t.
Csak a Moderna vakcinájára kértek ajánlatot, így a Moderna nyert. Kétmilliárdért érkeznek az újabb Covid-oltóanyagok.
Állítólag azért nem Pfizerből, mert a Moderna olcsóbb.
Nehéz komolyan venni a sokadik nagy bejelentést a rák csodás ellenszeréről, de az biztos, hogy koronavírus sok kutatást felgyorsított. Vezető kutatók meglepően optimistán nyilatkoznak szív- és érrendszeri, illetve autoimmun betegségek elleni oltásokról is.
A vakcinák használatának előnyei a 6 hónapos és 4, illetve 5 év közötti gyermekeknél meghaladják az esetleges kockázatokat.
A Sinopharm jóval kisebb védelmet nyújtott a megbetegedés, a kórházba kerülés és a halálozás ellen akár első, akár emlékeztető oltásként, mint az mRNS-vakcinák, az Astra vagy a Szputnyik. De még akkor is ajánlották, amikor már mindegyikből volt bőven.
A Moderna szerint a Pfizer–BioNTech megsértette az mRNS-technológiára vonatkozóan 2010 és 2016 között benyújtott szabadalmakat.
Az új vakcina a 437 emberen végzett kísérletek eredményei szerint biztonságos, és jobb immunvédelmet nyújt az újabb változatokkal szemben.
A Pfizer és a Moderna hamarosan elkészül legújabb vakcinájával, ami hatékonyabb lehet a jelenleg domináns Omicron BA.5 alváltozattal szemben.
A Moderna és a Pfizer vakcinája is megkapta az engedélyt.
Egyelőre nem árultak el részleteket a lehetséges oltóanyagokról.
Felülmúlva a Wall Street elemzőinek elvárásait, a biotechnológiai cég teljes bevétele több mint 6 milliárd dollár volt a negyedévben.
A világ lakosságának egyharmada még egy oltást sem kapott a koronavírus ellen, amin a WHO vezetője szerint segíthetne, ha a cégek megosztanák a szellemi tulajdonjogokat. Ez nem győzte meg a részvényeseket.